Di Resta nem vezethet pénteken Koreában - F1VILÁG.HU

Di Resta nem vezethet pénteken Koreában

HIRDETÉS

A Force India bejelentette, hogy tartalékversenyzője ezúttal sem gördülhet pályára a hétvégén megrendezésre kerülő Koreai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, így Paul di Resta immáron zsinórban harmadszor kénytelen a pálya széléről figyelemmel kísérni a történéseket.


A Force India bejelentette, hogy tartalékversenyzője ezúttal sem gördülhet pályára a hétvégén megrendezésre kerülő Koreai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, így Paul di Resta immáron zsinórban harmadszor kénytelen a pálya széléről figyelemmel kísérni a történéseket.

A skót versenyző – aki a hétvégén zsinórban harmadik győzelmét aratta a DTM-ben, mellyel átvette a vezetést a pontversenyben – ennek ellenére jelen lesz Koreában, azonban a csapat nem biztosít számára vezetési lehetőséget, hacsak valami miatt nem lesz rá szüksége.

A vezetőség érthető okok miatt döntött így, hiszen Adrian Sutil,és Tonio Liuzzi számára is ismeretlen a kínai aszfaltcsík, így a csapat minél több lehetőséget próbál biztosítani versenyzőinek, hogy megtanulják a vonalvezetést.

A Force India néhány újítással is készül a hétvégi futamra, egy módosított első szárnyal, és néhány mechanikai, illetve aerodinamikai fejlesztéssel, amitől a vezetőség teljesítménybeli javulást remél.

„Zsinórban másodszor érkezem olyan pályára, ahol még nem vezettem, és olyan országba, ahol korábban még nem jártam” – mondta di Resta a csapat előzetesében.

„Ahogy azt már a szezon elején eldöntöttük, nem fogok vezetni Koreában, hiszen mindenki számára egy ismeretlen pálya, így a versenyzőknek extra időt kell adni arra, hogy hozzá tudjanak szokni a vonalvezetéshez.”

„Mivel a pálya csak nemrégiben készült el, ez az extra idő még inkább fontos, hiszen a burkolat állapota nagyon gyorsan fog változni az egész hétvége alatt.”

“Számomra mégis érdekes lesz minden, hiszen láthatom, miként készül fel a csapat egy új versenyre, mind a pályán, mind pedig a gyárban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!