Di Resta óvatosan várja bemutatkozó évét - F1VILÁG.HU

Di Resta óvatosan várja bemutatkozó évét

HIRDETÉS

Paul di Resta óvatosan nyilatkozott az első szezonja előtt, és elmondta, hogy nem tűz ki maga elé konkrét célokat, ugyanis túl sok számára még az ismeretlen tényező a Forma-1-ben.


Paul di Resta óvatosan nyilatkozott az első szezonja előtt, és elmondta, hogy nem tűz ki maga elé konkrét célokat, ugyanis túl sok számára még az ismeretlen tényező a Forma-1-ben.

A Force India tavalyi tartalékversenyzője idén Adrian Sutil mellett bizonyíthat, miután a vezetőség meg volt elégedve eddigi munkájával és bizalmat szavazott neki 2011-re.

„Nem akarok konkrét célokról beszélni, hiszen számos olyan tényező van, amit még nem ismerek” – nyilatkozta Di Resta. „Amit tenni akarok, hogy pozitívan állok a dolgokhoz, befejezem a versenyeket, egyenletes teljesítményt nyújtok, és hozzájárulok a csapat sikereihez.”

„Komoly céljaink vannak, a csapat előkelő helyen szeretne végezni a konstruktőrök versenyében, és tudom, hogy ebből nekem is ki kell vennem a részem.”

A DTM tavalyi világbajnoka attól sem tart, hogy a túraautó után túl nagy lépcső lesz számára a Forma-1, ugyanis elmondta, hogy korábbi szériája sem volt gyerekjáték, ráadásul a tavalyi évben már keményen jelen volt a királykategóriában, hiszen számos pénteki edzésen volán mögé ülhetett a versenyhétvégéken.

„Mindig is azt mondtam, hogy egy DTM autó olyan, mint egy tetővel ellátott együléses, és nem egyszerű versenyezni ebben a szériában, szóval egyáltalán nem aggódom a fizikai állapotom és a koncentráció miatt” – magyarázta.

„Az, hogy a tavalyi évben részt vehettem néhány pénteki edzésen, lehetőséget biztosított számomra arra, hogy megtudjam, mely területeket kell különösen erősítenem, mint például a nyak- és a vállizmok.”

„A téli tesztelés pedig a legjobb módja annak, hogy visszatérjek a kerékvágásba, és a lehető legjobban felkészüljek bemutatkozó évemre a Forma-1-ben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!