Hírek

Di Resta a Williams versenyzője lehet 2018-ban

Paul di Resta is esélyes lehet a Williams egyik ülésére 2018-ban, a skót versenyzői magyarországi szereplése ugyanis lenyűgözte a brit istállót.

Di Resta a Magyar Nagydíj időmérő edzése előtt nem sokkal tudta meg, hogy helyettesítenie kell a rosszullétre panaszkodó Felipe Massát, így nem sok ideje volt a felkészülésre.

A rutinos pilóta derekasan helytállt, és egyre jobb tempót mutatott a versenyen, végül műszaki hiba miatt nem ért célba.

Paddy Lowe, az istálló technikai igazgatója azt mondta, egyelőre nagyon nyitottan gondolkodnak a 2018-as idényről, és bizony di Resta is szóba jöhet, mint lehetséges versenyző.

„Nyitottak vagyunk a jövő év tekintetében. Minden opciót megfontolunk. Azt gondolom, a hétvége után elég jó reputációra tett szert, és feltűnt az is, hogy a Mercedesnél azt mondták, talán ők is felhívják majd” – mondta a szakember.