Dobogós helyezésekre hajt idén a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

Dobogós helyezésekre hajt idén a Toro Rosso

HIRDETÉS

A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost úgy véli, 2016-ban esélyük lehet arra, hogy a dobogós helyekért szálljanak harcba a Forma-1-ben.


A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost úgy véli, 2016-ban esélyük lehet arra, hogy a dobogós helyekért szálljanak harcba a Forma-1-ben.

Az elmúlt 10 évben az olasz kiscsapatnak mindössze egyszer sikerült a legjobb háromban végeznie – amikor Sebastian Vettel a 2008-as Olasz Nagydíjon meglepetésszerű győzelmet aratott.

Max Verstappen az elmúlt évben kétszer is közel került a legjobb háromhoz, Magyarországon és az Egyesült Államokban is negyedikként ért célba.

„Arra számítok, hogy idén dobogóra állhatunk, miután tavaly nagyon közel kerültünk hozzá” – mondta Franz Tost csapatfőnök.

„Remélem, hogy az új autó jól és megbízhatóan működik, a csapat és a versenyzők pedig jó munkát végeznek. Ha ez összejön, a dobogó elérhető kell, hogy legyen.”

„Összességében eredményes szezonra számítok, mert több szempontból is jóval felkészültebbek vagyunk, mint a korábbi években.”

„Meggyőződésem, hogy az új autó – melynek elődje meglehetősen sikeres volt – egy újabb előrelépést jelent majd. Nagyon optimistán várom az előttünk álló idényt.”

Tost elismeri, hátrányosan érintette őket, hogy csak későn derült ki, 2016-ban a Ferrari V6-os erőforrásait használhatják.

„Ennek kétségkívül lesz egy kis negatív hatása a teljesítményre, hiszen minél több időd van a tervezésre, annál jobb megoldásokkal tudsz előállni” – magyarázta.

Hirdetés

„De újabb előrelépésként tekintek az STR11-esre. A tavalyi, STR10-es is nagyon versenyképes autó volt, és azt gondolom, folytathatjuk a fejlődést. A hátrányunk az lesz, hogy míg más csapatok az évad során továbbfejlesztett motorokat kapnak, addig a Ferrari 2015-ös erőforrása nem fog javulni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!