Donington haladékot kapott

Az Északnyugati Leicestershire-i Kerületi Bíróság egy hónap haladékot adott a 2010-es Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Park illetékeseinek arra, hogy meggyőzzék a tervezőket a javasolt felújításokról, ami elengedhetetlen a verseny megrendezéséhez.

Simon Gillett, a Donington Ventures Leisure Ltd. (DVLL) vezére, aki 2007-ben 150 évre megszerezte a brit pálya bérleti jogait, optimistán látja a jövőt, és úgy érzi, a június végén lejáró új határidőig minden papírmunkát el tudnak végezni, és gond nélkül megkapják az építési engedélyt a 100 millió fontos projektre.

Az üzletember dolgát az is nehezíti, hogy időközben a versenypálya tulajdonosa, Tom Wheatcroft jogi eljárást indított ellene, ugyanis még nem rendezte 2.47 millió fontos tartozását, amit az elmúlt években halmozott fel.

Gillett emiatt sem aggódik: “Olyan helyzetben vagyunk, hogy gyorsan megoldást találunk az ügyre. Előrehaladott tárgyalásban vagyunk, hogy rendezzük az anyagiakat, és hamarosan minden a helyére kerül” – mondta a BBC-nek.

Amennyiben Gillett elbukik, Donington nem adhat helyet a jövő évi Brit Nagydíjnak, amit vészmegoldásként Silverstone-ban tarthatnak, bár erről még nem kezdődtek meg a tárgyalások.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!