Donnelly: Több csapat kell a Forma-1-be! - F1VILÁG.HU

Donnelly: Több csapat kell a Forma-1-be!

HIRDETÉS

Az egykori Forma-1-es versenyző, Martin Donnelly szerint a szervezőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a jövőben több csapat állhasson rajthoz a versenyeken.

Az egykori Forma-1-es versenyző, Martin Donnelly szerint a szervezőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a jövőben több csapat állhasson rajthoz a versenyeken.

Az ír ex-pilóta, aki az Arrows éa a Lotus istállót erősítette 1989-ben és 90-ben, boldog lenne, ha a maximálisan nevezhető csapatok számát megemelnék a jövőben. A jelenlegi szabályok ugyanis kimondják, hogy 12 csapatnál nem lehet több a Forma-1-es mezőnyben.

“Az autógyártók túlságosan költségessé tették a sportot, pedig több csapatra lenne szükség” – mondta Donnelly az Autosport International Show-n.

“Az én időmben 18 csapat volt, és a mezőnyt egy elő-kvalifikációval ritkították meg. Rengeteg fiatal tehetség kapott lehetőséget arra, hogy tapasztalatot szerezzen a Forma-1-ben, és megmutassa képességeit a nagyobb csapatoknak.”

“Egy versenyző csak annyira jó, amennyire az alatta lévő technikai engedi, és amíg csak két-három olyan csapat van, amely győztes autót tud építeni, csak kevesen kapnak lehetőséget arra, hogy az élmezőnyben versenyezhessenek.”

“Jó volt látni, hogy a Prodrive megpróbált tizenkettedikként bekerülni a Forma-1-be, de sajnos ebben az idényben ez nem jött nekik össze. Azonban Dave Richards komolyan gondolja a dolgot, és nem hibázik.”

“Biztos vagyok benne, hogy hamarosan bekerülnek a sportba. Azonban én ennél is több csapatot szeretnék, mert véleményem szerint csak így lesz látványosabb a királykategória” – tette hozzá Donnelly.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!