DTM: Jobbulást kívánnak a dobogósok a magyar pályabírónak - F1VILÁG.HU

DTM: Jobbulást kívánnak a dobogósok a magyar pályabírónak

HIRDETÉS
DTM

A DTM hungaroringi futamán egymás után több bokszbaleset is történt, amelyek során többen megsérültek.

A DTM vasárnapi 2. versenyén eleredt az eső, ami a bokszban hatalmas káoszt okozott. Először Lucas Auer volt az, aki nem tudott megállni a nagy víz miatt, és a garázs falának ütközött, miközben két pályabírót is elütött.

Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba, azonban állapota nem kritikus.

Egyik sérült sincs életveszélyes állapotban, kórházba szállították őket” – állt a futam során kiadott közleményben.

Auer incidense után Edoardo Mortara és Bruno Spengler is hasonló helyzetbe került: ők sem tudtak megállni a bokszban, gyakorlatilag ugyanaz a helyzet játszódott le mindhárom pilóta esetében. A három baleset során többen is könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A balesetek miatt a pezsgőzés elmaradt a futam után, a sajtótájékoztatón pedig minden pilóta jókívánságait küldte a pályabírónak, illetve a sérülteknek. A futam 2. helyezettje, Timo Glock úgy nyilatkozott, természetesen örülnek az eredménynek, de mindez csak másodlagos amellett, ami történt a futamon.

„Ezek az emberek szabad hétvégéjükön jönnek ide, hogy itt dolgozzanak, mert imádják a sportot, ezért nagyon szomorú, hogy ez történt. Megsérültek, és ez az, amit nem szeretnénk látni” – mondta a német pilóta.

Gyors felépülést minden sérültnek” – mondta a futamgyőztes Marco Wittmann, és a 3. helyezett Philipp Eng is jobbulást kívánt nyilatkozatában.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!