Ecclestone: A Mercedesnek kellett volna nemet mondania

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone védelmébe vette a Pirellit a tesztüggyel kapcsolatban, és elmondta, a Mercedesnek kellett volna nemet mondania.


A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone védelmébe vette a Pirellit a tesztüggyel kapcsolatban, és elmondta, a Mercedesnek kellett volna nemet mondania.

Ahogyan arról az F1Világ.hu is beszámolt, a Nemzetközi Bíróság június 20-án tárgyalja a Mercedes tesztügyét, az istálló ugyanis a Pirelli kérésére három napon át tesztelt idei autójával Barcelonában.

Ecclestone leszögezte, a bíróság ítélete majd igazságot tesz, azonban véleménye szerint a Mercedes rosszul döntött akkor, amikor elfogadta a felkérést.

„Várjuk meg a bíróság döntését, ők minden ténnyel rendelkeznek” – mondta az üzletember.

„Ha lopott dolgot kínálsz nekem, akkor nekem kell eldöntenem, hogy elfogadom azt, vagy sem. Nekem kellene tudnom, hogy mit csináljak.”

„A Pirelli helyesen cselekedett. Nem tudtak túljutni a gumiproblémán. Ha lett volna teszt – aminek kellett volna lennie –, akkor nem kerültek volna ilyen helyzetbe. Mivel mindenki panaszkodott, nyilvánvaló volt, hogy teszteléssel lehet megoldani a problémát. És kérvényezték.”

A kérdésre, miszerint a Pirelli tett-e valami rosszat, Ecclestone határozott választ adott: „Egyáltalán nem.”

A Forma-1 teljhatalmú ura tagadta, hogy azért védené a Pirellit, mert számára is jelentős üzleti partnert jelent az olasz cég.

„Ez nem érdekel. Ami helyes, az helyes. A hajadon lány egyik joga, hogy azt mondja: nem. A Mercedes volt ebben a pozícióban.”

Ecclestone tagadta a pletykákat, melyek szerint a Michelin esetleg a Pirelli helyére lépne, és átvenné a gumiszállítói szerepet a Forma-1-ben.

„Fogalmam nincs erről. Nem beszéltem senkivel. Hosszú távú szerződésünk van a Pirellivel, az FIA-nak is. És azt hiszem, minden csapattal megállapodtak, akivel akartak.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!