Ecclestone: A Virgin szerződni akar a Hondával

Bernie Ecclestone megerősítette, hogy a Virgin Group tulajdonosa, Richard Branson valóban komolyan gondolja a Honda csapatának felvásárlását, és ha minden a tervek szerint alakul, a jövő héten bejelentés születhet.

Bernie Ecclestone megerősítette, hogy a Virgin Group tulajdonosa, Richard Branson valóban komolyan gondolja a Honda csapatának felvásárlását, és ha minden a tervek szerint alakul, a jövő héten bejelentés születhet.

Azt követően, hogy az elmúlt napokban felreppent a hír, miszerint a brit üzletember ajánlatot tett a brackley-i bázisú alakulatért, Ecclestone csütörtök este a Reuters-nek megerősítette, kapcsolatba lépett Branson cégével, hogy beszéljenek az üzletről.

“Beszéltem Richard embereivel a dologról, és megtudtam, hogy nagyon akarja a csapatot” – mondta Ecclestone. “Én is nagyon szeretném, ha összejönne a dolog. Fantasztikus lenne. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön.”

Az autosport.com úgy tudja, hogy a potenciális vevők közül már csak a Virgin Group maradt állva, a többi pályázó ugyanis úgy döntött, nem kívánja tovább folytatni a tárgyalásokat.

A végső döntés viszont az anyacég, a Honda kezében van, amely éppen a mai napon hintette el, hogy még a csapat felszámoltatását sem vetette el.

Ecclestone azonban bízik abban, hogy megmenekül a csapat, és reményei szerint a jövő héten már arról számolhatnak be, hogy 20 fős lesz a mezőny az idei évben.

“A döntés a Honda kezében van, nekik kell eldönteniük, hogy melyik utat választják. Nekem fogalmam nincs arról, hogy mi lesz a döntés, semmire nem mernék fogadni” – tette hozzá a brit üzletember.

Richard Branson cégbirodalma, amely becslések szerint 8 milliárd dollárt ér, számos területen képviselteti magát, a lemezkiadástól kezdve szállodaiparon át egészen az űrutaztatásig.

Az 1970-es években alapított cégóriás a hírek szerint 1 milliárd dollárt szeretne fektetni az alternatív üzemanyagok fejlesztésébe, mind autók, mind repülők részére, és a Forma-1 kiváló reklámfelületet biztosítana ennek promotálására.

A Virgin korábban már kacérkodott azzal, hogy valamilyen formában beszáll a Forma-1-be: 1997-ben ajánlatot tett a Brit Nagydíjnak, hogy készen áll szponzorálni az eseményt, ha felbontja szerződését a dohánygyártókkal.

A Honda Racing a hírek szerint a Mercedes-Benz motorjait használja majd, és nagy valószínűséggel a Jenson Button Bruno Senna párossal áll majd rajthoz az idei évben, feltéve ha rendeződik az anyagi háttere.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!