Ecclestone csalódott Vettelben és Alonsóban - F1VILÁG.HU

Ecclestone csalódott Vettelben és Alonsóban

HIRDETÉS

A Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone a minap úgy nyilatkozott, csalódott Sebastian Vettelben és Fernando Alonsóban amiatt, ahogy a két világbajnok viselte az elmúlt szezon kudarcait.


A Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone a minap úgy nyilatkozott, csalódott Sebastian Vettelben és Fernando Alonsóban amiatt, ahogy a két világbajnok viselte az elmúlt szezon kudarcait.

Ecclestone – aki közismerten remek kapcsolatot ápol a német versenyzővel – azt mondja, Vettel túlságosan is frusztrált lett azon problémák miatt, melyek idén hátráltatták őt és csapatát.

„Rendkívüli támogatója vagyok Sebastiannak, de egy kicsit csalódott vagyok a hozzáállása miatt, ami szerintem változott” – mondta a 84 éves üzletember.

„Úgy viselkedett, mint egy vesztes, pedig ő nem az – az ő mentalitása nem ilyen. Ő egy versenyképes srác. Még ostáblán sem szeret veszíteni. De sajnos, amikor velem játszik, veszít.”

Ecclestone hozzátette, Fernando Alonso is viselkedhetett volna másképp az év második felében.

„A Ferrari nagyon kiábrándító volt, valahol elveszett. A szezon felénél olyan volt, mint Sebastian. Szóval egy kicsit benne is csalódtam.”

Az üzletember kifejtette, bár a Mercedes idei dominanciája miatt unalomba fulladhatott volna az idei szezon, az, hogy a csapat hagyta küzdeni versenyzőit, jót tett a bajnokságnak.

„Ha nem lett volna akkora mázlink Nicóval és Lewisszal, és egyikük elhúzott volna és dominált volna, akkor Silverstone környékén már eldőlt volna az év.”

„Azt hittem, a Ferrari vagy a Red Bull képes lesz felzárkózni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez a két srác versenyzett egymással, jó, hogy a Mercedes megengedte ezt nekik. Ha ezt nem teszik meg, unalomba fulladt volna a bajnokság.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!