Ecclestone: Ezek a motorok csak a pénzt viszik

A Stratégiai Munkacsoport csütörtöki ülésén a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone ismét kísérletet tesz a motorszabályok megváltoztatására.


A Stratégiai Munkacsoport csütörtöki ülésén a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone ismét kísérletet tesz a motorszabályok megváltoztatására.

A 84 esztendős üzletember kezdettől fogva nagy bírálója az idén bevezetett V6-os hibrid erőforrásoknak – ráadásul az új motorformula miatt a partnercsapatok erre vonatkozó költségei is 15-20 millió fontra ugrottak a korábbi 5 millióról.

Miután nemrég a Marussia és a Caterham csapatai ellen is megindult a felszámolás, a Force India, a Sauber és a Lotus pedig jelentős anyagi problémákkal küszködik, Ecclestone úgy véli, a motorszabályok megváltoztatásával javítani lehetne a helyzeten.

„Tudjuk, hogy ezen csapatok legfőbb problémáit az okozza, hogy rengeteget költöttek az erőforrásra” – magyarázta az üzletember.

„Hiszek abban, hogyha sikerül összeülnünk egy irodában, zárt ajtók mögött, akkor csak egyetlen vállalat fog a jelenlegi motorok megtartása mellett szavazni – ez pedig a Mercedes. Nem is okolhatjuk őket, hiszen rendkívüli munkát végeztek, míg a többiek nem, szóval nagy előnyben vannak.”

„De hogy ez jó-e a Forma-1-nek? Szerintem nem, hiszen összeadhatjuk a meglévő pénzünket és fogadást köthetünk arra, hogy ők nyerik meg a jövő évi bajnokságot is, és talán az azt követőt is. Márpedig mi nem efféle dolgokra vágyunk.”

„Javasoltam már valamit, és javasolni fogok újra a következő meetingen – szeretném, ha visszatérnénk a szokványos motorokhoz, melyekhez persze készülhetnének hibrid rendszerek.”

„A csapatok, vagy gyártók hívhatják ezeket az erőforrásokat ’McLaren-hibridnek, ’Ferrari-hibridnek’, vagy ’Williams-hibridnek’.”

A Mercedes korábban világossá tette, ha a Forma-1-be visszatérnek a V8-as vagy V10-es motorok, kivonul a Forma-1-ből, Ecclestone szerint azonban nem ennyire drámai a helyzet.

„Megtették már más gyártók korábban, de én meglepődnék, ha ők is ezt csinálnák. Ezek csak az én ötleteim. A jelenlegi motorokkal semmit sem tudunk kezdeni, csak a pénzt viszik. Beszéltem motorszakértőkkel, ők azt mondják, hogy ezek a motorok, amikről beszélünk, jóval kevesebb pénzből kijönnének.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!