Ecclestone: Lassan ideje háttérbe vonulnom - F1VILÁG.HU

Ecclestone: Lassan ideje háttérbe vonulnom

HIRDETÉS

Bernie Ecclestone elismerte, egyre inkább foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, így könnyen elképzelhető, hogy jövőre már nem ő fogja irányító a világ legnagyobb autóverseny-sorozatát.


Bernie Ecclestone elismerte, egyre inkább foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, így könnyen elképzelhető, hogy jövőre már nem ő fogja irányító a világ legnagyobb autóverseny-sorozatát.

A 83 esztendős üzletember már hosszú évtizedek óta számít a Forma-1 teljhatalmú urának, és egészen a mai napig úgy jár-kel a paddockban, mintha még mindig 30-as éveiben járna.

Belül azonban persze már tudja, szépen lassan ideje átadni a stafétabotot, noha erről néhány éve még egészen másképp vélekedett.

„Amíg úgy érzem, képes vagyok elvégezni a feladatom, és a részvényesek is elégedettek a munkámmal, maradok” – mondta az üzletember még 2012-ben, ma azonban már elismeri, foglalkoztatja a visszavonulás gondolata.

„Az év végén 84 éves leszek, szóval talán el kell majd gondolkodnom azon, hogy a 85. évem felé közeledve is azt akarom-e csinálni, amit csak a jó ég tudja, hány éve csinálok.”

„Ez kétségkívül olyasvalami, amin nagyon komolyan el kell gondolkodnom. Ami igazán számít, hogy az ember tudja, mikor akassza szögre a boxkesztyűit.”

Ecclestone elárulta, a Gerhard Gribkowsky-val kapcsolatos vesztegetési ügynek semmi köze ahhoz, hogy nyugdíjas évein gondolkodik.

„Nem, ennek semmi köze hozzá. Semmi” – szögezte le az üzletember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!