Ecclestone megvásárolná a Nürburgringet - F1VILÁG.HU

Ecclestone megvásárolná a Nürburgringet

HIRDETÉS

Ajánlatot tett a Nürburgring megvételére a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone.


Ajánlatot tett a Nürburgring megvételére a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone.

A 83 esztendős üzletember a Handelsblatt és a Wirtschaftswoche című kiadványoknak nyilatkozva elmondta, a pálya tulajdonosai hamarosan döntenek majd arról, hogy elfogadják-e az általa kínált feltételeket.

„Tettünk egy ajánlatot, most pedig arra várunk, hogy kiderüljünk, elfogadják-e azt” – mondta Ecclestone.

„Úgy hisszük, hogy többet tehetünk a versenypályáért, mint bárki más. Akár már a következő néhány hétben megszülethet a megállapodás.”

A Nürburgring 2007 óta évente váltja Hockenheimet az F1-es versenyrendezés tekintetében, a legendás versenyhelyszín azonban már évek óta komoly anyagi problémákkal küzd.

Emiatt pedig a Német Nagydíj jövőjét is bizonytalanság lengte körül jó ideig, Ecclestone azonban világossá tette, szeretné biztosítani az ország helyét az F1-es naptárban.

„Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a jövőben is minden évben lesz futam Németországban” – szögezte le korábban Ecclestone.

A német ügyészség egyébként csütörtökön jelentette be, hogy Ecclestone-nak a bíróságon kell majd felelnie azért, amiért a vádak szerint kenőpénzt adott át egy német bank pénzügyi elemzőjének, Gerhard Gribkowsky-nak.

Ecclestone az ügy miatt le is mondott igazgatói pozíciójáról, noha napi szinten továbbra is ő igazgatja a Forma-1-et.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!