Ecclestone: Nem meglepő, hogy a motorok miatt panaszkodnak - F1VILÁG.HU

Ecclestone: Nem meglepő, hogy a motorok miatt panaszkodnak

HIRDETÉS
Fotó: Bahrain GP

A Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a motorgyártók kritizálják a 2021-re tervezett motorszabályokat, szerinte ugyanis azok túl drágák és szükségtelenek.

A királykategória csapatait nemrég szembesítette a tervezett változtatásokkal a Forma-1 vezetősége, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), ám a javaslatok nem nyerték el a gyártók tetszését – a Ferrari pedig nem sokkal később már az F1-ből való kiszállás lehetőségét is felvetette.

A Forma-1 volt főnöke, Bernie Ecclestone szerint a tervezett változtatások túl költségesek, és vannak sokkal egyszerűbb módjai a jelenlegi problémák megoldásának.

„A gond az, hogy mindannyian rengeteget költöttek ezekre az átkozott motorokra” – mondta az üzletember a Motorsport.com-nak nyilatkozva.

„És nem akarnak visszamenni a főnökeikhez, mondván, hogy ’szükségünk van még némi bagóra, mert módosítanunk kell a motorokon’. Szerintem valami teljesen mással kellene próbálkozniuk, vagy hagyniuk kellene az egészet.”

„Meg kellett volna állapodniuk 3 éve Jean Todttal abban, hogy növelik az üzemanyag-átfolyást, több üzemanyag lehet az autóban, és 2000-rel megemelik a percenkénti fordulatszámot. Ez minden, ami szükséges volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!