Ecclestone perrel fenyegeti a Ferrarit

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a Ferrarit, hogy jogi eljárást indít ellenük, ha az év végén elhagyják a sportot, ugyanis korábban 2012-ig elkötelezték magukat a királykategória mellett.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a Ferrarit, hogy jogi eljárást indít ellenük, ha az év végén elhagyják a sportot, ugyanis korábban 2012-ig elkötelezték magukat a királykategória mellett.

A csapatok vezetői ma ülnek össze az FIA elnökével, Max Mosley-val, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre, miután továbbra sincs egyetértés köztük a jövő évben bevezetésre kerülő költségvetési sapkás szabály ügyében.

A Ferrari már hetek óta azzal fenyeget, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et, amennyiben nem változtatnak a vitatott szabályokon.

Ecclestone azonban úgy gondolja, hogy az olaszok maradnak, mást ugyanis nem is tehetnek, mert korábban 2012-ig elkötelezték magukat a sport mellett, amit a francia bíróság, e heti ülésén is megerősített.

“Mindig is tiszteletben tartották a szerződéseinket” – mondta a brit üzletember a The Times-nak. “Az összes csapat, amely szerződést kötött velünk, arra számíthat, hogy mi is tiszteletben fogjuk tartani azt, és ugyanezt várjuk a Ferraritól. Azt mondják, hogy távozni fognak, mi pedig azt mondjuk, bízunk abban, hogy tiszteletben tartják szerződésüket.”

A hírek szerint Ecclestone levelet intézett a Ferrari elnökéhez, melyben figyelmeztette Luca di Montezemolót, hogy ha a távozás mellett döntenek, vissza kell fizetniük azt a nem kevés összeget, amit az elmúlt években a jogdíjakból kaptak.

A Ferrari egyébként még 2005-ben kötött szerződést az FIA-val, és Ecclestone-nal, melyben néhány extra kiváltságért cserébe vállalta, hogy 2012-ig jelen lesz az F1-ben, ami akkor azért bírt nagy jelentősséggel, mert nagyrészt ez akadályozta meg, hogy a többiek útjára indítsák a rivális szériát.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!