Fotó: Scuderia Ferrari
HírekKiemelt

Ecclestone: Schumacher vezér volt a Ferrarinál, Vettel nem az

Kifejtette a véleményét a Ferrari 2018-as szerepléséről a Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone.

Az üzletember a Gazzetta dello Sport című olasz lapnak adott interjújában beszélt arról, azt hitte, a Ferrarinak idén végre sikerül legyőznie a Mercedest, ám végül egyéni- és csapathibák miatt ez nem jött össze.

„Tényleg azt gondoltam, hogy a Ferrari idén megcsinálja, és nem igazán tudom, hol veszítették el a fonalat” – mondta a Forma-1 korábbi vezére, majd kitért Sebastian Vettel idei szereplésére is.

„Sebastian hibákat követett el, mint ahogy a csapat is. Egyes pályákon a Mercedes erősebb volt, de alapvetően azt lehet mondani, hogy a Ferrari autója volt a jobb.”

„A Red Bullnál Sebet imádták, ehhez szokott hozzá. Beszélt mindenkivel, és vele is szóba állt mindenki. Kényelmesen érezte magát ott. Szerintem a Ferrari nem ilyen. Ez pedig befolyásolta a koncentrációját. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, de Sebastian megmutatta egy érzékeny oldalát is a karakterének, ami furcsa egy némettől…”

„Vettelnek ki kell használnia a belső erejét, nagyobb nyugodtsággal kell kezelnie a dolgokat. Ő nem egy kész termék, és egyszerűen csak dezorientált. Minden ereje megvan ahhoz, hogy visszavágjon és újra megtalálja önmagát. Hiányoljuk az igazi Sebet!”

Fotó: Bahrain GP

Ecclestone hozzátette, Michael Schumacher annak idején igazi vezére volt a maranellói istállónak, Vettelnek viszont ezt nem sikerült még elérnie.

„Michael a vállán vitte a Ferrarit, kivezette őket a krízisből. Ő volt a vezetőjük, Vettel viszont nem ilyen” – magyarázta Ecclestone, majd hozzátette, szerinte a korábbi elnök, Sergio Marchionne halála is befolyásolta a csapatot. „Tényleg így gondolom. Ő volt az az ember, aki inspirálta a csapatot, és akit rendkívül nagyra tartottak. A jelenléte mindenkinek nagy önbizalmat adott.”

Marchionne feladatait John Elkann és Louis Camilleri vették át, Ecclestone viszont azt mondja, a Ferrarinak egy erős vezetőre lesz szüksége.

„Nagyon óvatosnak kell lenniük a csapatnál, meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a megfelelő szakemberek vannak a megfelelő pozíciókban.”

„A mai vörösök engem a ’90-es évek közepi vörösökre emlékeztetnek, amikor meggyőztem [Jean] Todtot arról, hogy menjen Maranellóba. Ez egy tipikus olasz probléma a Ferrarinál: rengeteg értékük van, de szükségük van valakire, aki hozzásegíti őket ahhoz, hogy ezek az értékek gyümölcsözzenek.”

„Nem tudom, hogy kire van szükségük, de olyasvalakire, aki beszél olaszuk, és hajlandó egy nap 24 órát eltölteni a gyárban. Nem egy tanácsadó-típusra van szükség, aki kiadja az utasítást, aztán meg eltűnik…”

Szólj hozzá!