Ecclestone szerint felesleges a FOTA

Élesen kritizálta a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetét (FOTA) Bernie Ecclestone, aki szerint annak tagjai jobban tennék, ha inkább a minél gyorsabb autók építésére fókuszálnának.


Élesen kritizálta a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetét (FOTA) Bernie Ecclestone, aki szerint annak tagjai jobban tennék, ha inkább a minél gyorsabb autók építésére fókuszálnának.

A királykategória kereskedelmi jogait birtokló Ecclestone mindig szkeptikus volt az istállók tömörülése kapcsán, és véleményének többször hangot is adott a múltban. Az üzletember szerint semmi haszna nincs a csapatok alkotta szervezetnek.

„Igyekszem nem gondolni rájuk” – mondta Ecclestone a Forma-1 hivatalos weboldalának egy Christian Hornerrel közösen folytatott interjú során.

A Red Bull – mely csapat szintén tagja a FOTA-nak – irányítója hozzátette, ő maga sem foglalkozik túl sokat a szervezettel.

„Én szintén nem töltök sok időt azzal, hogy erről elmélkedem.”

Ecclestone kifejtette, a csapatoknak nem igazán kell aggódniuk a Forma-1 pénzügyei miatt, az ugyanis az ő feladata, hogy kiaknázza a kereskedelmi lehetőségeket.

„Felesleges olyan szakemberek egyesülete, akiknek feladata annyi, hogy versenyképes autókat állítsanak a rajtrácsra” – magyarázta.

„Ez ismét olyasvalami, amin nekik nem kell agyalniuk. Én gondoskodom erről, szóval elegendő financiális forrással rendelkezünk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!