Ecclestone szerint semmi ok az aggodalomra - F1VILÁG.HU

Ecclestone szerint semmi ok az aggodalomra

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ugyan elismeri, hogy az évad első versenye nem hozta a várt izgalmakat, véleménye szerint nincs tragédia, és egyelőre nincs szükség a változtatásra.



A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ugyan elismeri, hogy az évad első versenye nem hozta a várt izgalmakat, elmondta, hogy véleménye szerint nincsen tragédia, és az első négy futam előtt semmiképpen sem szabad változtatniuk a szabályokon.

Bár úgy alakították ki az idei regulákat, hogy azok izgalmasabbá tegyék a versenyeket, a szezon első megmérettetése borzalmasan unalmas volt, szinte mindenki ott ért célba, ahonnan elrajtolt, és ha nem történt volna baj Sebastian Vettel autójával, semmi izgalom nem lett volna.

A futam után a csapatfőnökök többsége azonnali szabálymódosításokat sürgetett, de Ecclestone úgy gondolja, ezzel még jobb lenne várni néhány versenyig, és majd csak az európai futamok első állomásain visszatérni erre a témára.

„Nincs pánik, nincs krízis a Forma-1-ben” – mondta a brit üzletember. „Úgy gondolom, hogy most hirtelen nem is lehet mit csinálni, és egyébként sem szabad elhamarkodottan dönteni az esetleges szabálymódosításokat illetően.”

„Most négy tengerentúli verseny első állomásán vagyunk túl, és majd meglátjuk, hogy a csapatok miként alkalmazkodnak, aztán ismét megnézzük a helyzetet Kína után.”

„Egyébként is ez volt még csak az első verseny az új szabályokkal, ami mindig egy tanuló időszak a csapatok számára. Most már tudják, hogy mire számíthatnak, és hogyan tudnak javulást elérni, és egy kicsit merészebbek is lesznek, ami több akcióhoz fog vezetni.”

A tankolás betiltásával is bakot lőttek. Sokan azt várták, hogy a legkülönbözőbb stratégiákat sorakoztatják majd fel a csapatok, hogy a lehető legjobban spóroljanak a gumikkal, ám a Bridgestone olyan „kiváló” munkát végzett, hogy a lágy gumik is könnyedén kibírják a verseny felét, még a nehéz autók miatti hatalmas terhelés ellenére is.

A csapatvezetők legtöbbje szerint éppen ezért megoldást jelentene, ha a kötelező kiállások számát egyről kettőre emelnék a versenyen, de Ecclestone szerint ez nem kapna zöld utat az összes csapattól.

Hirdetés

„Sokan felteszik a kérdést, hogy a csapatok egyáltalán miért választhatnak kétféle keverék közül” – magyarázta.

„Talán, ha csak egy lágy abroncsot biztosítanánk a részükre, akkor kétszer kellene kiállniuk, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt a kötelező két kiállásos szabálymódosítási javaslatot egyhangúlag elfogadnák a csapatok.”

„Volt egy megbeszélésem a csapatokkal, és megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy miről is szól a mi üzletünk: a versenyzésről, és a közönség szórakoztatásáról. Nem arról, hogy eljátszadoznak a számítógépeken, és egy körön gyorsak.”

Ecclestone szerint most is ugyanaz a baj egyébként, mint az elmúlt években, hogy az autók túlzottan nagy leszorító ereje miatt – aminek csökkentését a tavalyi év elejét beárnyékoló dupla doiffúzor megjelenése akadályozta meg – nem tudnak elég közel kerülni egymáshoz a versenyzők, így lehetetlenné válik az előzés.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!