Ecclestone-t nem hatotta meg a vádemelés sem

A Formula One Group vezetői is figyelemmel kísérik Bernie Ecclestone bírósági ügyének alakulását – nem kizárt, hogy a Forma-1 teljhatalmú urának el kell köszönnie a száguldó cirkusztól.


A Formula One Group vezetői is figyelemmel kísérik Bernie Ecclestone bírósági ügyének alakulását – nem kizárt, hogy a Forma-1 teljhatalmú urának el kell köszönnie a száguldó cirkusztól.

A német ügyészség szerdán hivatalosan is vádat emelt a 82 esztendős üzletember ellen, aki állítólag még 2006-ban kenőpénzt nyújtott át a BayernLB bank vezető kockázati elemzőjének, Gerhard Gribkowsky-nak azért, hogy az megkönnyítse a Forma-1 jogainak átruházását a jelenlegi tulajdonos CVC-re.

Az ügy miatt Gribkowsky-t már nyolc és félév börtönre ítélték, most pedig úgy tűnik, Ecclestone-on a sor: a müncheni bíróság már átnyújtotta a vádiratot az üzletember ügyvédeinek.

„Az igazgatóság folyamatosan figyelemmel kíséri az ügy alakulását” – írta szerdán kiadott közleményében a Formula One Group.

Maga Ecclestone egyébként még nem esett pánikba, egyelőre nem áll szándékában önként távozni pozíciójából.

„Nem értem, miért kellene így tennem. Azt csinálom, amit mindig is csináltam: dolgozom tovább és teszem a dolgom” – mondta a Bildnek az üzletember, akit elmondása szerint „nem igazán hatottak meg” a történtek.

„Emiatt az ügy miatt nem fogok semmi mást csinálni.”

A Forma-1 teljhatalmú ura elfogadja a vádemelés tényét is.

„Ha ott kell lennem, persze, hogy ott leszek. Miért ne?”

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló CVC a hírek szerint mindenben támogatja Ecclestone-t, aki tavaly decemberben úgy fogalmazott, ha vádat emelnek ellene, vélhetően búcsút kell intenie vezetői pozíciójának és a Forma-1-nek.

„Valószínűleg kénytelenek lesznek megszabadulni tőlem, ha a németek utánam jönnek – ez elég nyilvánvaló, ha végül bezárnak” – mondta Ecclestone bő fél éve a Sunday Telegraph-nak.

„Azt már közölték, hogy felbéreltek egy fejvadászcéget, hogy találjanak valakit arra az esetre, ha én már nem tudom ellátni a feladataimat – ha például meghalok, vagy valami történik. Ez teljesen normális dolog.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!