Ecclestone újra elővette a költségvetési plafon ötletét - F1VILÁG.HU

Ecclestone újra elővette a költségvetési plafon ötletét

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ismét elővette a költségvetési plafon bevezetésének ötletét, amit korábban egyöntetűen elutasítottak a csapatok.


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ismét elővette a költségvetési plafon bevezetésének ötletét, amit korábban egyöntetűen elutasítottak a csapatok.

A sportág ura szerint ugyanis csak így lehetne kordában tartani az egyre inkább egekbe szökő és így kontrollálhatatlanná váló költségeket.

A csapatok hétfőn Párizsban ültek össze az FIA illetékeseivel és Ecclestone-nal, hogy megbeszéljék a nyitott kérdéseket és egyszer s mindenkorra aláírható formába öntsék az új Concorde Egyezményt. Ezen a megbeszélésen a brit szakember jelezte a csapatoknak, hogy 2014-ben bevezetné az új költségvetési plafont.

Bár az ötletet korábban elutasították a csapatok, mivel drasztikusan korlátozta volna a költéseket, Ecclestone elmondta, hogy most egy magasabb plafont, évi 155 millió Fontot szabna meg, ami nagyjából annyi, amennyit az élcsapatok költenek. (A Red Bull például 176 milliót költött.)

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a költségvetési plafon bevezetésével sokkal jobban lehetne kontrollálni a költségeket, mint a jelenlegi kezdeményezéssel, ami az erőforrások korlátozásával próbálja meg fenntartható szinten tartani a Forma-1-gyet.

„Azt gondolom, hogy egy költségvetési plafon, ami minden aktivitásra kiterjedne, sokkal jobb módja lenne a költségek kordában tartásának, mint a jelenlegi kezdeményezés” – mondta a szakember az Autosportnak.

A legnagyobb fejtörést az okozhatja egy ilyen limit bevezetésekor, hogy miként szabályozzák a motorgyártók költéseit. Ezen Horner szerint is dolgozni kell.

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn szintén támogatja Ecclestone ötletét.

„Már egy ideje mi is javasoljuk a költségvetési plafon bevezetését, mert így mindenkinek lehetősége lenne kiaknáznia erősségeit. Ezzel mindenki egyenlő esélyt kapna, és úgy és arra költena ahogyan illetve ahova szeretne. Mindenképpen érdekesebb lenne a Forma-1” – mondta.

Hirdetés

Nem mindenki támogatja azonban a költségvetési plafon bevezetését. Egy neve elhallgatását kérő csapatvezető szerint túl magas a 155 milliós határ, hiszen ez nem oldaná meg a kiscsapatok nehézségeit, amire hivatott lenne a rendszer.

„Egyelőre nincs tervben, hogy ezt a határt lejjebb vigyék, így ez senkire nem lesz hatással, illetve nem segít azon csapatoknak, amelyek pénzügyi problémákkal küzdenek” – magyarázta.

Horner szerint leginkább úgy lehetne segíteni minden csapatnak, hogy olyan technikai szabályokat vezetnek be, amik még inkább lekorlátozzák a fejlesztési és így a költekezési lehetőségeket.

„Egy kicsit ellentmondásba kerülünk magunkkal, hiszen a 2014-es versenygép egy nagyon drága autó lesz” – folytatta. „Mikor ilyen mértékben változnak a szabályok, elkerülhetetlen, hogy növekedjenek a költségek, hiszen nem tudsz átvinni az előző évről fejlesztéseket, mindent a nulláról kell kezdened.”

„A legfontosabb dolog a stabilitás és úgy gondolom, hogy amit most látunk, 2014 már fix, de aztán utána stabilitásra van szükségünk és ha ezt elérjük, akkor a költségek automatikusan csökkenni fognak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!