Ecclestone: Változtatni kell a pontrendszeren - F1VILÁG.HU

Ecclestone: Változtatni kell a pontrendszeren

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone továbbra is kitart amellett, hogy változtatni kell a pontrendszeren, mert az lenne az igazságos, ha a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező versenyző lenne a világbajnok.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone továbbra is kitart amellett, hogy változtatni kell a pontrendszeren, mert az lenne az igazságos, ha a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező versenyző lenne a világbajnok.

Ecclestone már hónapokkal ezelőtt felvetette a medálrendszer bevezetésének lehetőségét, melyben az Olimpiai játékokhoz hasonlóan az érmek színe és száma döntené el a végső sorrendet.

A brit üzletember ötlete az F1-es csapatok szövetségének (FOTA) legutóbbi ülésén is előkerült, ám a csapatvezetők egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy megvárják a rajongók körében elvégzett piackutatás eredményét.

Ecclestone csütörtökön – elmondása szerint – egy jó barátja meghívására ellátogatott a Ferrari hagyományosnak mondható Wrooom elnevezésű médiaeseményére az olasz síparadicsomba, Madonna di Campaglióba, ahol ismét hangsúlyozta, változtatni kell a pontrendszeren.

“Felejtsük el a medál szót, teljesen mindegy milyen rendszert vezetünk be, a lényeg az, hogy a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező versenyzőnek adjuk a bajnoki címet” – mondta a milliárdos üzletember a riportereknek.

“Nem gondolom, hogy annak a srácnak kellene a világbajnoknak lennie, aki több ponttal a második. Mindössze ennyiről van csak szó. Azt gondolom, hogy egy olyan rendszerrel, melyben a győztes lenne a világbajnok, a versenyzők valóban a győzelemért harcolnának, és nem taktikáznának.”

“A tavalyi évben számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy egyes versenyzők beálltak a második helyre, és még csak meg sem próbáltak győzelmet aratni, mert az csak két extra pontot jelentett volna számukra. Egyszerűen nem érte meg kockáztatni.”

Ecclestone azt is elmondta, ha csak rajta múlna, már régen változtatott volna, azonban a csapatok beleegyezése szükséges ahhoz, hogy átalakítsák a pontrendszert.

“A csapatokon múlik minden. Ők neveztek a bajnokságba, és az ő feladatuk az, hogy változtassanak a szabályokon, szóval szükségünk van a beleegyezésükre. Azonban bízom abban, hogy megértik, változtatni kell” – tette hozzá a szakember, aki cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint most jobban örülne, ha a több győzelemmel rendelkező Felipe Massa és nem Lewis Hamilton lenne a jelenlegi világbajnok.

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis egyébként a múlt héten a FOTA nevében kijelentette, ha a rajongók támogatják a medálrendszer bevezetését, és bizonyosságot szereznek arról, hogy az jót tesz a sportnak, nem állnak a kezdeményezés útjába.

Hirdetés

“A csapatok álláspontja az, és most mindenki nevében beszélek, hogy semmi olyan ellen nem vagyunk, ami jobbá teszi a Forma-1-et” – mondta Dennis az Autosport International Show-n. “Azonban azt gondoljuk, hogy mindezt a tudásnak és nem az intuíciónak kell vezérelnie.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!