Ecclestone: Vettel már esélytelen a vb-címre - F1VILÁG.HU

Ecclestone: Vettel már esélytelen a vb-címre

HIRDETÉS

Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az általa javasolt medálrendszer bevezetésével, sokkal izgalmasabb lenne a bajnokság az idei évben, ugyanis még a harmadik helyen álló Vettelnek is lenne esélye a bajnoki cím megszerzésére.

Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az általa javasolt medálrendszer bevezetésével, sokkal izgalmasabb lenne a bajnokság az idei évben, ugyanis még a harmadik helyen álló Vettelnek is lenne esélye a bajnoki cím megszerzésére.

A brit üzletember az év elején azt szerette volna, hogy a győzelmek száma döntse el a világbajnoki cím sorsát a Forma-1-ben, ami biztosította volna, hogy egyik versenyző se álljon be a másik mögé, taktikusan tartva a biztos pontszerző helyet.

Az FIA és a FOTA azonban elvetette az ötletet, és maradt a “jól bevált” 10-8-6-5-4-3-2-1-es rendszer, ami sokak szerint nem jutalmazza kellőképpen a győztest.

Button az első hét versenyből hatot megnyert, mellyel hatalmas előnyre tett szert a többiekkel szemben, ám az utolsó három futamon – autója gyengélkedése miatt – csak árnyéka volt önmagának, és még csak a dobogóra sem állhatott fel.

A brit versenyző 23 pontos előnye egy szempillantás alatt 18.5 pontra csökkent az időközben második helyre felugró Mark Webberrel szemben, akit további 4.5 pontos lemaradásban csapattársa, Sebastian Vettel követ a harmadik pozícióban.

Ecclestone azonban úgy gondolja, hogy Button szinte már biztosra veheti a bajnoki címet, mert a jelenlegi pontrendszer miatt ellenfelei hiába nyernek, csak kis léptekben tudnak faragni hátrányukból, és közelebb kerülni hozzá.

A Forma-1 impresszáriója szerint a medálrendszerrel most sokkal kiélezettebb lenne a küzdelem, hiszen még a harmadik helyen álló Vettel is harcba tudna szállni a végső győzelemért.

“Ha a medálrendszer, amit javasoltam, lenne most érvényben, akkor Vettel még most is harcban lenne a bajnoki címért” – mondta Ecclestone az Auto Bild c. német lapnak.

“Véleményem szerint Vettel képes arra, hogy öt győzelmet arasson a hátralévő hét versenyen, de ezekkel a hülye szabályokkal még ez sem elég, mert Button még fel fog állni a dobogóra az idei évben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!