Egy évet csúszhat az Orosz Nagydíj

Könnyen elképzelhető, hogy mégsem rendezik meg a 2014-re tervezett forma-1-es Orosz Nagydíjat Szocsiban – amennyiben ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy találja, hogy az zavarja a felkészülést a téli világjátékokra, visszavonják az eredeti terveket.

Bár az Orosz Nagydíj szervezői úgy nyilatkoztak az elmúlt év végén, hogy a verseny körüli teendők nincsenek hatással az ugyancsak 2014-ben megrendezésre kerülő téli olimpiára, a NOB a minap hivatalosan megerősítette, ha úgy látják jónak, egy évvel elhalasztják az első Orosz Nagydíjat.

„Nagyszerű hír, hogy Oroszország és Szocsi forma-1-es versenynek adhat otthont” – nyilatkozta a bizottság igazgatója, Gilbert Felli a Reutersnek.

„Viszont nem szeretnénk, ha a versenyre szánt létesítmények építése kockázatot jelentene a játékokat illető beruházásokra, valamint magára a felkészülésre.”

„Az orosz verseny szervezőivel kötött szerződésbe belefoglaltuk, hogy amennyiben a NOB úgy dönt, áthelyezheti a versenyt 2015-re.”

Oroszország tavaly októberben jelentette be, hogy hét évre szóló megállapodást kötött a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosával, Bernie Ecclestone-nal.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!