Egy hónap haladékot kapott Bahrein

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) június 3-ig adott haladékot a Bahreini Motorsport Szövetségnek, valamint a Bahrain International Circuit-nek arra, hogy döntés szülessen a szezon elején elmaradt Bahreini Nagydíj pótlásáról.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Motorsport Világtanács (WMSC) korábbi határozata értelmében május 1-jéig kellett döntést hozni arról, hogy a politikai zavargások miatt elmaradt verseny még az idei évben pótlásra kerül-e vagy sem.

Az FIA azonban hétfőn este hivatalos közleményben tudatta, hogy a bahreini illetékes hatóságokkal, valamint a Formula One Managementtel (FOM) folytatott konzultációt követően úgy döntött, további egy hónappal tolja ki az eredeti határidőt, Bahreinnek tehát legkésőbb június 3-án választ kell adnia arra a kérdésre, hogy vendégül tudja-e látni a száguldó cirkusz mezőnyét még az idei évadban.

A bahreini versenypálya elnöke, Zayed Rashid Alzayani hétvégén úgy nyilatkozott, a helyzet folyamatosan javul az országban, így nagyon bíznak abban, hogy a Forma-1 rövid időn belül ismét ellátogat majd Bahreinbe.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!