Egy kis pénz kellene még a Williamsnek a vb-címhez - F1VILÁG.HU

Egy kis pénz kellene még a Williamsnek a vb-címhez

HIRDETÉS

Ahhoz, hogy megtegye a következő lépést és újra bajnokesélyes legyen, nagyobb büdzsére lenne szüksége a Williams Forma-1-es csapatának – ezt nyilatkozta Pat Symonds, a patinás kiscsapat technikai igazgatója.



Ahhoz, hogy megtegye a következő lépést és újra bajnokesélyes legyen, nagyobb büdzsére lenne szüksége a Williams Forma-1-es csapatának – ezt nyilatkozta a minap Pat Symonds, a patinás kiscsapat technikai igazgatója.

A grove-i gárda tavaly remek formában versenyzett a Forma-1-ben, végül harmadikként zárta a konstruktőrök versenyét – ebben pedig kulcsszerepet játszott az is, hogy a csapatnak korábban sikerült megállapodnia új névadó szponzorával, a Martinivel.

Pat Symonds szerint azonban a következő célt nehezebb lesz elérni.

„Tényleg azt gondolom, hogy a harmadikról az első helyre ugrani nehezebb lesz, mint a kilencedikről a harmadikra” – mondta a szakember.

„A cél az kell, hogy legyen, hogy megnyerjük a világbajnokságot, más nem is lehet, annak nincs semmi értelme. Hogy mi kell ehhez? Sok kemény munka és kétségkívül nagyobb büdzsé, mint ami most rendelkezésünkre áll.”

„Nem hiszem, hogy olyan költségvetésre lenne szükségünk, mint amilyen a Red Bullé vagy a Ferrarié – én hiszek abban, hogy ennél kevesebből is lehet jobban szerepelni –, hiszen nézzék csak meg, mi feleannyit költünk, mint a Ferrari, mégis legyőztük őket tavaly!”

„De alapvetően az egyetlen ok, amiért elvállaltam ezt munkát, az az, hogy újabb bajnoki címet akarok nyerni, mielőtt elmegyek strandolni.”

A Williams csapatfőnök-helyettese, Claire Williams elismerte, a több pénz nyilván sokat segítene, de nincs szükség annyival több anyagi forrásra, mint ami rendelkezésükre áll.

Hirdetés

„Természetesen mindenkinek szüksége van pénzre, de nem olyan jelentős mennyiségről beszélünk, amikor azt érezzük, hogy szükségünk van valamennyire ahhoz, hogy versenyképesek legyünk” – fogalmazott.

„Nem érezzük úgy, hogy például meg kell kétszereznünk a költségvetésünket. Nem gondoljuk azt, hogy 200 millió fonttal kell versenyeznünk ahhoz, hogy nyerjünk, nem is olyan a mentalitásunk, hogyha nincs 200 milliónk, akkor nem is tudunk versenyezni.”

„Mindig is az a csapat voltunk, mely képes volt olyan riválisok ellen nyerni, melyek sokkal nagyobb büdzsével rendelkeztek. Megtettük ezt már a múltban, és meg fogjuk tenni a jövőben is.”

Claire Williams szerint az kis angol istálló hatékony munkájával közelebb kerülhet majd legfőbb riválisaihoz a jövőben.

„Mindig is nagyon hatékony csapatunk volt. Kellett is, hiszen egy független istálló vagyunk, csak két forrás áll rendelkezésünkre: pénz és szponzorok. Frank [Williams] és Patrick [Head] mindig is egy nagyom szűkös költségvetés mellett irányította a csapatot, mégis képesek voltunk arra, hogy túlteljesítsünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!