Egyelőre óvatos a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

Egyelőre óvatos a Toro Rosso

HIRDETÉS

Elégedettek a bahreini első benyomásokkal a Toro Rosso versenyzői – habár a pontos erőviszonyokról egyelőre találgatni sem mernek, az autó vezethetősége biztató mindkét pilóta számára.


Elégedettek a bahreini első benyomásokkal a Toro Rosso versenyzői – habár a pontos erőviszonyokról egyelőre találgatni sem mernek, az autó vezethetősége biztató mindkét pilóta számára.

Carlos Sainz az első szabadedzésen a hetedik, a másodikon pedig a tizenharmadik helyen végzett – a spanyol pilóta eddig elégedett a Toro Rosso teljesítményével.

„Ez egy jó és sima nap volt számunkra. Nem voltak problémáink, meg tudtunk tenni néhány tiszta kört, ami pénteken mindig nagyon fontos. Összességében elégedett vagyok.”

„Nyilvánvalóan nagyon sokféle gumistratégiát használtak ma, szóval nehéz összehasonlítani magunkat másokkal, de megcsináltuk a feladatunkat, és jónak tűnik a helyzetünk a hétvége hátralévő részére.”

A Toro Rossónál korábban úgy nyilatkoztak, a Red Bull és a McLaren is ellenfelük lehet, Max Verstappen azonban egyelőre nem tudja, hogy a hétvégén hol állnak hozzájuk képest.

„Ez egy jó kezdete a hétvégének. Természetesen van néhány dolog, amin fejlesztenünk kell, de nem voltak problémáink, sok kört teljesítettünk, szóval ez nagyon pozitív.”

„Soha nem tudhatod, hogy a többiek mit csinálnak, szóval még mindig egy kicsit óvatos vagyok, de a helyzetünk pozitívnak tűnik, szóval csak tovább kell fejlődnünk – hiszen mindenki más is ezt teszi majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!