Megosztás:

Egykori riválisa is Schumacher mellé állt

Még idén győzelmet várnak Schumachertől.
Még idén győzelmet várnak Schumachertől. © Mercedes

Mika Haikkinen biztos abban, hogy egykori nagy riválisa, Michael Schumacher még idén felállhat a dobogó legmagasabb fokára, jóllehet a hétszeres világbajnok számára nem úgy sikerült a visszatérés, ahogy azt sokan várták.

A Mercedes német versenyzőjének eddigi legjobb eredménye egy hatodik hely, amit még a szezonnyitón ért el Bahreinben, miközben márkatársa, Nico Rosberg az elmúlt versenyen immáron másodszor állhatott fel a dobogóra az idei évben.

Sokan már most úgy gondolják, hogy hatalmas hiba volt Schumacher részéről a visszatérés, ám Hakkinen is azok táborát erősíti, akik szerint a német versenyző idővel ismét felveszi a ritmust, és még az idei évben győzelmet szerez a Forma-1-ben.

„Meg vagyok győződve arról, hogy még idén versenyt fog nyerni” – mondta az egykori világbajnok, aki 1998-ban az utolsó versenyig vérre menő küzdelmet vívott Michaellel.

„Tisztában vagyok a képességeivel, és tudom, mennyire megszállott a munkáját illetően, ha felállított maga elé egy célt, azonban nincs könnyű dolga, hiszen ebben a sportban nem lehetnek kifogások. Éppen ezért is örülök, hogy már nem vagyok jelen.”

Hakkinen azonban hozzátette, hogy teljes mértékben megérti egykori nagy riválisa döntését, aki három év kihagyás után, egy új csapat színeiben tért vissza a Forma-1-be.

„Egyértelmű volt, hogy egy kis szünetre volt szüksége” – folytatta. „Az új technológiai, és a gumik jelentik számára a legnagyobb kihívást. Idő kell ahhoz, hogy ismét megszokd a körülményeket, és felvedd a ritmust.”

„A másik dolog, ami miatt szintén nincsen könnyű helyzetben, hogy egy halom, mindenre elszánt fiatal versenyzővel kell megküzdenie, akiknek csak a sportág létezik az életében. Nagyon sokat számít a kor ebben a sportban, hiszen ez egy teljes embert igényel.”

„Az embernek viszont 41 évesen más dolgok is vannak az életében, mint például a család, hogy csak egyet említsek. Nincs könnyű dolga, de úgy érzem, meg fog birkózni az előtte álló kihívásokkal."

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
F1speedy képe

@McLaren fan: Annyira konnyen azert nem! Sikerult Hamiltonnak nagy nehezen megeloznie mivel sokkal jobb auto volt alatta.

McLaren fan képe

@Attis38: Hát az a körök az 1 vagy 1.5 volt de azért Hamilton könnyen átment rajta az egyenes végén.

Attis38 képe

Nálam már az is a régi Schumit idézte,ahogy Hamiltont etette a gyengébb autóval körökön keresztül.

schumacher69 képe

Sokkal lassabb és kezelhetetlenebb autóval tartotta fel Hamiltont láthatóan, ez dicséretet érdemel!!
Hajrá Schumi, remélem, jó futamnak nézünk elébe! Üdv a Schumacher szurkolóknak!!!

netizen70 képe

@istu7: Azért Hamit megizzasztotta kicsit legutóbb:) Nekem tetszettek Schumi manőverei.

diablo26 képe

@istu7:

ez így igaz .
Gratula az avatar képedhez ! Nagyon beton :-)))))))))

istu7 képe

Szerintem az volt nagyon bizakodó, aki egyből dobogókat, pole-okat várt a bajnoktól. Én egy-két szép manővertől már elégedett vagyok, bár még ezek is váratnak magára.. Épp elég tökösségről árulkodik az is hogy egyáltalán visszatért. Aki nem mer az nem is nyer, s szerintem ez az igazi versenyzői magatartás..