Egymást dicsérik a Ferrari versenyzői

Egymást dicsérték Madonna di Campiglióban a Ferrari versenyzői. Mind Felipe Massa, mind Fernando Alonso elismerően beszélt a másikról, és kifejtették, hogy rendkívül fontos lesz a közös munka az előttük álló szezon során.


Egymást dicsérték Madonna di Campiglióban a Ferrari versenyzői. Mind Felipe Massa, mind Fernando Alonso elismerően beszélt a másikról, és kifejtették, hogy rendkívül fontos lesz a közös munka az előttük álló szezon során.

A két versenyző a csapat többi tagjával együtt Olaszországban töltötte az elmúlt hetet, ahol a maranellói gárda hagyományos médiarendezvényén vettek részt.

Massa újságíróknak nyilatkozva elmondta, kiváló kapcsolatot ápol kétszeres világbajnok csapattársával, ám természetesen mindent megtesz azért, hogy 2011-ben előtte végezzen.

„Nagyon tisztelem Fernandót: remek a kapcsolatunk, jól tudunk együtt dolgozni és egyáltalán nincsenek köztünk problémák” – mondta Massa.

„Világos, hogy előtte szeretnék végezni, de ez teljesen normális. 2010-ben ezt nem sikerült megvalósítanom, mert nem voltam kibékülve a gumikkal, de remélem, harcban lehetek vele idén: maximálisan felkészültem erre.”

Massa kijelentette, akárcsak tavaly, idén is azonos bánásmódban részesíti őket a Ferrari.

„Ugyanabban a bánásmódban részesülünk, és mindig is ez volt a helyzet a Ferrarinál. Nagyon koncentráltnak érzem magam és hiszek az esélyeimben.”

Hasonlóképp nyilatkozott csapattársáról Fernando Alonso is: a kétszeres világbajnok kifejtette, mindketten profi versenyzők, és elengedhetetlen, hogy közös munkájukkal segítsék a csapat fejlődését.

„Hibátlan a kapcsolatom Felipével, jobb, mint amilyet az emberek látni szeretnének kívülről. Ezen a héten együtt síelünk, esténként pedig pókerezünk, ami sokat elárul.”

„Mindent megteszünk, amit két csapattársnak, két profi versenyzőnek meg kell tennie, és ezzel együtt szükségünk van egymásra. Példának okáért itt van a tesztelés is: 15 nap áll majd rendelkezésünkre a szezon előtt, és meg kell osztanunk a munkát.”

„Mindkettőnknek 100 százalékot kell nyújtania, hogy segítsünk a csapatnak az autó fejlesztésében.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!