Egyszerű péntek a Mercedes számára

Lewis Hamilton számára „egyszerű nap” volt a pénteki, ám véleménye szerint az erőviszonyokat csak holnap fogják tisztábban látni.


Lewis Hamilton számára „egyszerű nap” volt a pénteki, ám véleménye szerint az erőviszonyokat csak holnap fogják tisztábban látni.

Hamilton mindkét szabadedzésen a második helyen végzett csapattársa, Nico Rosberg mögött. A brit pilóta nagyon élvezte a Hockenheimringen való körözést, versenytársaihoz hasonlóan ő is örül, hogy újra visszatértek a tradicionális helyszínre.

„Szórakoztató pénteki napunk volt, az időjárás is jó volt, valamint a pálya is remek. Ez az eredeti pályafelület, szóval igazán remek és buckás is – két sima edzésünk volt ma, nem ért igazán meglepetés minket, a hétvége első lépésének jó volt. Meglátjuk, hol állunk a holnapi időmérőn.”

Paddy Lowe, a Mercedes technikai főnöke hasonlóan pozitívan nyilatkozott az első két gyakorlásról, elmondta, nem merültek fel problémák a csapatnál, így bizakodóan tekintenek a hétvége további részére.

„Jó kezdete ez a hétvégének, a garázs egyik oldalán sem találkoztunk nagyobb problémával. A tervezett programot teljesítettük, és a tempónk is ígéretesnek tűnik. Arra koncentráltunk, hogy megértsük a lágy és a szuperlágy abroncsokat különösen a hosszú etapokon, hogy rájöjjünk, mi lehet a legjobb stratégia vasárnapra.”

„Jó újra itt lenni a Hockenheimringen és alig várjuk a holnapi remek csatát az időmérőn.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!