HírekMagazin

Eláruljuk, miért füstöltek a Ferrarik a barcelonai F1-es teszten!

Fotó: Circuit de Barcelona-Catalunya

Bár első blikkre baljósnak tűnt, a barcelonai előszezoni teszteken megszokottá vált a jelenség, amikor is a Ferrari autóiból füst tört elő.

A jelenség nemcsak a maranellói gárda autóira volt jellemző, hanem a szintén az olaszok motorjait használó Haasnál és Saubernél is rendre előfordult – nemrég pedig kiderült az is, miért.

A füst nem valamiféle problémát jelez, sokkal inkább az új F1-es szabályok velejárója: a 2018-as szezonra ugyanis szigorítottak a technikai szabályokon, és az elégetett olajnak már kifelé kell szellőznie, nem lehet visszairányítani a motorhoz extra lóerők reményében.

A szabályok arra késztették a csapatokat, hogy az autók hátulján elhelyezett nyílások segítségével szabaduljanak meg az olajpárától. A Ferrari ezt a szellőzőnyílást az autó hátsó törésstruktúrája alatt helyezte el. Érdekes, hogy a barcelonai teszteken kizárólag a Ferrari-motorokat használó autók eregettek jelentős mennyiségű olajfüstöt – ennek oka valószínűleg az, hogy az olaszok V6-osai egész egyszerűen több olajat esznek meg, mint a rivális aggregátok.

A hűvös időjárási körülmények ráadásul csak még látványosabbá tették a jelenséget.

Ekkora füst volt a Ferrari garázsánál a teszteken

A többi csapat egyébként közvetlenül a kipufogócsonk mellett vezeti ki az olajpárát – valószínűleg a motorgyártók javaslatára.

A füstölgő Ferrarik állítólag a szövetség figyelmét is felkeltették, de úgy tudni, az FIA-nak nincsenek aggályai, a jelenség ugyanis nem a versenypályán történik, hanem még a garázsban, az aszfaltcsíkon azért nem ilyen jelentős a füstölgés.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója a Motorsport.com kérdésére azt mondta, tavaly, a Toro Rosso esetében már láthattunk is ilyet.

„Elég sűrűn láthattuk – tavaly a Toro Rossónál sokszor előfordult, amikor beindították a motort” – mondta Whiting.

A jelenség egyébként nem összekeverendő az olajégetéssel, melyen szintén szigorítottak 2018-ra. Versenyenként idén már csak 1,8 liter olaj elégetésére van lehetőség, a csapatok ugyanis az elmúlt években előszeretettel használtak olajat a nagyobb motorerő elérése érdekében. A füstölő jelenség viszont használt olaj – méghozzá nem is kevés!

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
Ezt olvastad már?
Ismét figyelmeztet a Mercedes főnöke, Toto Wolff: ne provokálja senki Sergio Marchionnét, valós ugyanis a fenyegetés, hogy a Ferrari kivonul…