Eldőlt: 2014-ben érkezik az új motorformula - F1VILÁG.HU

Eldőlt: 2014-ben érkezik az új motorformula

HIRDETÉS

A Forma-1 vezetői megegyeztek abban, hogy az eredetileg tervezett időpont helyett 2014-ben érkezik majd az új motorformula, amikor is a csapatoknak 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű erőforrásokat kell majd használniuk.



A Forma-1 vezetői szerdán megegyeztek abban, hogy az eredetileg tervezett 2013-as időpont helyett 2014-ben érkezik majd az új motorformula, amikor is a csapatoknak 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű erőforrásokat kell majd használniuk.

Ahogyan arról szerda délután beszámoltunk, az F1-es gyártók javaslatot terjesztettek a Forma-1 Bizottsága elé, melyben kifejezték azon szándékukat, hogy nem kívánnak négyhengeres aggregátokkal versenyezni a 2013-as esztendőtől kezdődően.

Az eredeti koncepcióról ugyanis megoszlottak a vélemények az autógyártók között, végül pedig úgy határoztak, a V6-os motorok 2014-es bevezetését javasolják majd a bizottságnak.

Az F1 Bizottsága végül elfogadta a javaslatot, így a Motorsport Világtanács (WMSC) jóváhagyásával 2014-ben érkezhet majd ténylegesen az új motorformula.

Mint ismert, a négyhengeres motorok bevezetését a Ferrari, a Mercedes és a Cosworth is ellenezte, míg a Renault azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben néhány éven belül nem változnak a szabályok, kivonulnak a Forma-1-ből.

A francia gyártó végül figyelembe vette a sportág érdekeit is, így elfogadta a V6-os aggregátokról alkotott koncepciót.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!