Eldőlt: Razia lesz a Marussia másik versenyzője

Luiz Razia lesz Max Chilton csapattársa a Marussia F1-es alakulatánál 2013-ban – az orosz istálló szerdán jelentette be, hogy leigazolta a 23 éves tehetséget. A brazil várhatóan már ma autóba ülhet.



Luiz Razia lesz Max Chilton csapattársa a Marussia F1-es alakulatánál 2013-ban – az orosz istálló szerdán jelentette be, hogy leigazolta a 23 éves tehetséget.

A brazil pilóta tavaly másodikként zárt a GP2-es sorozatban, idén pedig már a nagyon között versenyezhet a Forma-1-ben.

A Marussia hétfőn reggel hivatalosan is megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint ő lesz az ifjú Chilton csapattársa az előttünk álló szezonban.

„Az elmúlt két szezon a GP2-ben arról szólt, hogy bizonyítsam, mit tudok, és, hogy készen állok” – mondta a brazil versenyző.

„Ez egy fontos év lesz a Marussia számára, mely csapat szeretné megtartani lendületét az ígéretes 2012-es idény után. Alig várom, hogy segítsem őket ebben.”

Razia várhatóan már ma kipróbálhatja a csapat új versenyautóját Jerezben, már a Marussia kicsit késve kezdi meg a munkát, mivel Max Chilton tegnapi balesete miatt bőven van mit helyrehozni az MR02-esen.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!