Hírek

Elengedi Frijns kezét a Sauber

2014-ben már nem lesz a Sauber Forma-1-es alakulatának tagja a gárda jelenlegi tartalékosa, Robin Frijns.


2014-ben már nem lesz a Sauber Forma-1-es alakulatának tagja a gárda jelenlegi tartalékosa, Robin Frijns.

A World Series by Renault sorozat 3,5 literes kategóriájának tavalyi bajnoka télen igazolt a svájci kiscsapathoz, mint harmadik számú versenyző, a Sauber azonban úgy döntött, nem hosszabbítja meg lejáró kontraktusát.

Frijns idén a GP2-es sorozat néhány futamán állt rajthoz, és egy győzelmet aratott, ám a monzai hétvégén már nem ül versenyautóba, és a Sauber F1-es csapatát sem kíséri el Olaszországba.

„Nem tudom, mi történik most” – ismerte el a 22 esztendős tehetség az AUTOSPORT című angol szaklapnak. „Minden, amit tudok, hogy itthon ülök, miközben mindenki Monzában van.”

„Szabadúszó vagyok. Nem hibáztatom a Saubert, nekik csapatként kell életben maradniuk, én pedig megértem ezt. Nyilván nagyszerű történelmük van a fiatal versenyzőket illetően, sokaknak adtak már lehetőséget a Forma-1-ben. Viszont olyan financiális helyzetben vannak, mellyel mindenki tisztában van, ez pedig olyasvalami, amit én nem tudok kézben tartani.”

Frijns korábban három nevelőszériában is győzedelmeskedni tudott (Forma BMW, Forma Renault Eurocup, Forma Renault 3,5), ám elismerte, az idei szezon nagyon nehezen alakul számára.

„Gyenge idény volt az idei. Idegesítő, de nem tudok mit tenni. Hozzásegítettem a Hilmer Motorsportot első GP2-es győzelméhez, ami nagy eredmény, és büszke is vagyok rá.”

„De ettől eltekintve borzasztó az idei szezon. Momentán nincsenek terveink se. A legfontosabb, hogy szabad vagyok, és azt csinálhatom, amit akarok. Remélhetőleg valaki lehetőséget ad nekem arra, hogy megmutassam, mit is tudok.”

Szólj hozzá!