Elképesztő baleset miatt idő előtt vége az első F1-es edzésnek

Fotó: Williams
George Russell (GBR) Williams Racing. Chinese Grand Prix, Saturday 13th April 2019. Shanghai, China.
George Russell balesete miatt nem folytatódik a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki első szabadedzése.

A Williams brit pilótája 13 perccel az edzés megkezdése után egy csatornafedelet talált el autójával, ami miatt kénytelen volt leparkolni a pálya közepén.

A tréninget piros zászlóval azonnal megszakították, nem sokkal később azonban a versenyirányítás jelezte, nem folytatódik a szabadedzés.

Russell percekkel az incidens után nyilatkozott az F1VILÁG.HU-nak a bakui paddockban: „Egy csatornafedél valahogy felemelkedett az aszfaltról, én pedig keresztülszáguldottam rajta. Leszakította az egész padlólemezt.”

A brit versenyző azt még nem tudja, pontosan mennyire sérült meg az autó, épp a garázsba igyekezett, amikor a történtekről kérdeztük. Azt mindenesetre elmondta, hogy ő szerencsére nem sérült meg a balesetben.

A bakui versenyrendezők most gőzerővel dolgoznak azon, hogy megoldást találjanak a problémára, ráadásul nem Russell incidense volt az egyetlen a tréningen, hiszen az autója mentését végző daru nekiment a pálya felett átvezető hídnak, ráfolyatva az olajat a Williams versenygépére…

A bakui versenypályán egyébként információink szerint mintegy 300 csatornafedél található, ezeket kell most ellenőrizniük a szervezőknek.

A másfélórásra tervezett edzésen csak a két Ferrari futott mért kört: Charles Leclerc 1 perc 47,497 másodperces idővel végzett az élen, 2,1 másodperccel megelőzve Sebastian Vettelt.

A program délután 15 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!