Elképesztő előnybe kerülhet jövőre három csapat

Hatalmas előnnyel várhatja a 2017-es szezont a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull, köszönhetően annak, hogy lehetőségük van tesztelni a Pirelli jövő évi abroncsait – ezt mondta Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója.


Hatalmas előnnyel várhatja a 2017-es szezont a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull, köszönhetően annak, hogy lehetőségük van tesztelni a Pirelli jövő évi abroncsait – ezt mondta Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója.

A három istálló megegyezett abban, hogy közösen segítik majd az olasz gumigyártót a 2017-es, szélesebb abroncsok kifejlesztésében, és kifejlesztenek egy hibrid versenyautót, mellyel szimulálni tudják a jövő évre várható leszorítóerő-szinteket.

Habár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Pirelli kijelentette, a teszteken gyűjtött adatokat minden csapattal megosztják majd, Symonds szerint a három résztvevő csapat így is jelentős tapasztalatra tehet szert.

„Azt gondolom, ez óriási előny lesz számukra, szóval át kell gondolni a dolgot” – magyarázta a Williams technikai igazgatója.

„Még ha vakon is tesztelnek, mindig előnyt jelentenek a gumikkal kapcsolatos észrevételek. Amikor a Lotus működtette a Pirelli tesztautóját, épp egy hűvösebb időszakon mentek keresztül, és biztos vagyok benne, hogy nem az volt, hogy ők megmondták, hogy ’legyenek ilyenek vagy olyanok a gumik’.”

„Teszteltek egy gumit, és azt mondták, hogy ’ez tetszik, ez viszont nem’. Ezek alapján pedig a Pirelli azt mondta, hogy ’rendben, akkor azzal folytatjuk tovább’.”

„Most pedig további csapatok mondhatják azt, hogy ’mi inkább a másikat preferáljuk’. Szóval azt hiszem, azok, akik tesztelnek, előnyt kovácsolnak majd ebből.”

Symonds úgy véli, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull főleg akkor húz majd hasznot a gumitesztekből, amikor jó előre ki kell választani a 2017-es szezon első versenyeire szánt abroncsaikat – az ezzel kapcsolatos döntéseket ugyanis még az első téli tesztek előtt meg kell hozni.

„Azt gondolom, ami nagyon szokatlan ebben a szakaszban, és amit mindenképpen meg kell vitatnunk, az az, hogy most nekünk kell kiválasztanunk a saját abroncsainkat, és már nagyon-nagyon korán dönteni kell erről, az első két versenyre már karácsony előtt.”

„A teszteket februárban kezdjük, és ekkorra már hat futamra döntenünk kell a gumiválasztásunkról. De még nem is láttuk őket! Nem voltak még az autón, semmit sem tudunk róluk.”

„Szóval – miközben azt gondolom, hogy nagyon jó szabály az, hogy mi választhatjuk ki a gumikat, hiszen ez felpezsdíti a versenyzést – az a véleményem, hogy a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull hatalmas előnybe kerül ezáltal.”

„Nem szeretném, hogy megszűnjön ez a szabály, mert nagyon jó, de egy kicsit finomítani kellene rajta, hiszen nem minden csapatnak van lehetősége tesztelni a gumikkal. Szóval valamit tennünk kell.”

A Williams egyébként egyike volt azon csapatoknak, melyek szerettek volna még tesztelni a Pirellivel, ám végül nem tudtak bevállalni egy ekkora projektet anyagi okok miatt.

„Rengeteget tervezgettük a dolgot, de nem tudtuk teljesen egyértelműen, hogy milyen is lenne a teszt, és amikor elkezdtük kidolgozni a költségterveket, rá kellett jönnünk, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Túlságosan drága ez egy olyan csapat számára, mint amilyen mi vagyunk.”

„A Pirelli fizeti egy részét, de nem fedeznek minden költséget. És ez nem túl jó dolog egy ilyen sport számára, nem igaz? Mármint az, hogy csak akkor tudhatsz meg valamit a gumikról, ha van elég pénzed arra, hogy teszteld őket.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!