Előzésre alkalmasabbá tenne a pályákat az FIA

Az FIA bejelentette, hogy a pályákra szakosodott munkacsoportja górcső alá veszi az összes versenyhelyszínt, és meg fogja vizsgálni, miként lehetne előzésre alkalmasabbá tenni a versenypályákat.


Az FIA bejelentette, hogy a pályákra szakosodott munkacsoportja górcső alá veszi az összes versenyhelyszínt, és meg fogja vizsgálni, miként lehetne előzésre alkalmasabbá tenni a versenypályákat.

Bár a szakemberek sokat várnak a hibrid rendszer (KERS) visszatérésétől, az új – eddiginél gyorsabban kopó – Pirelli gumiktól és a menet közben állítható hátsó szárnytól, a szövetség jelezte, hogy a pályák vonalvezetését és kialakítását is meg fogja vizsgálni, hogy a jövőben még látványosabb és izgalmasabb versenyek lehessenek.

„A pályatervező csoportunk meg fogja vizsgálni a versenyhelyszíneket, hogy megtalálja a módját annak, miként lehetne több előzési pontot kialakítani azokon” – állt az FIA mai közleményében.

Az FIA elnöke, Jean Todt már a múlt évben nemtetszését fejezte ki, hogy egyre kevesebb az előzés a sportágban, amit nagyban a pályák vonalvezetésének és kialakításának tud be, ezért már akkor jelezte, hogy lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy több élőzési pont legyen az egyes helyszíneken.

„Segítenünk kell az előzéseket, ami egyszerűen lehetetlen volt Abu Dhabiban” – mondta a francia szakember még a szezonzáró után, ahol Fernando Alonso hiába volt gyorsabb, mégsem tudta áthámozni magát Vitaly Petrov Renault-ján.

Sokak szerint a kevés előzés egyik fő oka, hogy csak egyetlen ideális ív létezik a pályákon, és ezért van az, hogy az esőben, mikor több ív is kínálkozik, több az előzés a Forma-1-ben.

Ez pedig csakis a pályák hibája, éppen ezért kell megvizsgálni azokat, és olyan módosításokat eszközölni, amik lehetővé teszik, hogy visszatérjenek a verseny közbeni előzések, és azok ne csak a boxutcára korlátozódjanak le.

A Williams technikai igazgatója, Sam Michael az Autosportnak egy nemrég adott interjújában elmondta, hogy a sikánok ölik meg az előzéseket az F1-ben, mert anélkül lehet védekezni a bejárati íven, hogy annak bármilyen negatív hatása legyen a kijárati íven.

„A sikánok ölik meg a Forma-1-et” – mondta a szakember. „Megölik az előzés esélyét, mert az elöl haladó versenyző úgy tud bemenni a lassítóba, hogy védi a pozícióját, és emiatt nem kerül hátrányba a kijárati íven.”

„Ezt egy visszafordítóban nem tudod megcsinálni, mert ha védekezel a bejáratnál, akkor nem fogsz tudni olyan jól kigyorsítani a kijáraton. Ilyen nincs a sikánoknál, ott megtorlás nélkül lehet védekezni a bejárati íven. Éppen ezért be kellene tiltani a lassítókat az F1-ben.”

Szerintünk viszont azon is el kellene elgondolkodni, hogy kapjon-e még több megbízást pályák tervezésére a sokak által sztártervezőnek tartott Hermann Tilke.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!