Fotó: Red Bull
Hírek

Elszámolta magát a Mercedes, ezért bukta el a győzelmet

Egy kalkulációs hiba miatt bukta el a győzelmet a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon a Mercedes, illetve Lewis Hamilton.

A brit versenyző a pole pozícióból vágott neki a melbourne-i versenynek, és úgy sokáig kontroll alatt tartotta a futamot.

A Ferrarinál aztán léptek: a 19. körben bokszba hívták Kimi Räikkönent, amire a Mercedes 1 körrel később reagált is Hamilton kiállásával.

Ekkor Sebastian Vettel vette át a vezetést, majd a 26. körben érkezett a verseny kulcsmomentuma: Romain Grosjean technikai gond miatt autójával lehúzódott az első kanyarkombináció után, a veszélyhelyzet miatt pedig a virtuális biztonsági autós szisztéma lépett érvénybe.

Vettel előnye ekkor nagyjából 12 másodperc volt Hamilton előtt, a melbourne-i pályán pedig egy bokszkiállás körülbelül 23 másodperci tart. Mindez azt jelentette, hogy a német normál körülmények között nagyjából 10 másodperccel Hamilton mögött lett volna.

A virtuális biztonsági autó miatt azonban Hamiltonnak – és a mezőny többi tagjának – lassítania kellett, miközben Vettel a bokszba hajtott, és végül Hamilton elé jött vissza.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója a verseny után elárulta, számítógépeik becsapták őket, az általuk használt szoftver ugyanis rosszul kalkulálta ki a különbségeket.

„Nagyon nehéz elfogadni, mert megvolt a tempónk. De valamiért – ezt még ki kell derítenünk – elbuktuk a győzelmet” – mondta a szakember.

„Úgy gondoltuk, 3 másodperces előnyünk van. Nem tudom, mi történt, a számítógépeket kell megkérdeznünk erről, és jelenleg is ezen dolgozunk. Ha valamilyen szoftveres problémánk volt, akkor meg kell oldanunk.”

„Azt gondolom, a rendszerünkön belül van a hiba. Van valamilyen „bug” valahol, ami azt mondta, hogy 15 másodpercre van szükségünk. Mi kihoztuk 12-re, aminek elégnek kellett volna lennie, de nem volt.”

Bár Hamilton mindent megtett a győzelemért, végül nem bírt Vettellel, aki így megnyerte a szezon első versenyét.

„A végén padlógázzal támadott, de láthattuk, hogy az előzés elég nehéz itt. Még az „előzéskirályok” sem tudtak manőverezni. Lewisnak fel kellett végül adnia, mert a gumik nem bírták volna a végéig.”

„Nem voltunk még ilyen helyzetben az autók pályán való elhelyezkedését tekintve, szóval a különbséget, amire szükségünk volt, rosszul számolta ki a rendszer.”

„Ahogy az algoritmus be van állítva, ahogy a számítógépek programozva vannak, végig zöld utat mutatott számunkra. De aztán láttuk a TV-felvételeket, és végül nem volt elég.”

Szólj hozzá!
Elszámolta magát a Mercedes, ezért bukta el a győzelmet
Alonso elárulta, miben kell javulnia a McLarennek
Sajtóhír: Hamilton hosszabbított a Mercedesszel
A Renault-t lenyűgözte a Ferrari-motor fejlődése
Fotó: Räikkönen még a gyerkőcökkel játszik a kertben