Eltérőek a vélemények az új biztonsági autós rendszerről - F1VILÁG.HU

Eltérőek a vélemények az új biztonsági autós rendszerről

HIRDETÉS

A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) igazgatója, Pedro de la Rosa szerint az új biztonsági autós rendszer fejlesztése még csak kezdeti fázisban van, így annak bevezetésére még jó néhány versenyt várni kell.

A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) igazgatója, Pedro de la Rosa szerint az új biztonsági autós rendszer fejlesztése még csak kezdeti fázisban van, így annak bevezetésére még jó néhány versenyt várni kell.

A versenyzők a Francia Nagydíj pénteki második szabadedzésének végén élesben is kipróbálták az új, még fejlesztés alatt álló rendszert, amely az egységesített elektronikát (ECU) kihasználva, a műszerfalon jelzi a versenyzőknek, milyen sebességgel haladhatnak a veszélyes zónákban.

A mezőnyt igencsak megosztotta az új rendszer, egyeseknek tetszett, másoknak viszont egyenesen zavaró volt, hogy újabb és újabb információk jelennek meg a műszerfalukon.

“Még csak kezdeti fázisban van az új rendszer fejlesztése” – mondta de la Rosa. “Ahhoz, hogy élesben is bevethessük, minden tekintetben jól kell működnie, és el kell nyernie mindenki tetszését. Jelenleg azonban nincs mindenki elájulva tőle. Vannak, akik mellette, vannak, akik ellene szavaznak, tehát nincs konszenzus köztük e tekintetben.”

“Óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban, és az FIA technikai delegátusának vezetője, Charlie Whiting is az. Ha azt gondolja, hogy az új rendszer előrelépés a jelenlegivel szemben, akkor bevezethetjük, de ha nem, akkor még várnunk kell.”

“Az igazság az, hogy egyelőre senki nem biztos benne. Ez egy teljesen új megoldás, így az implementálása nehézkes, mert szoftvermódosításokat követel meg. A pályán is ki kell próbálnunk, hogy meglássuk, miként is működik valójában.”

“Aztán, ha mindenki meg lesz elégedve vele, akkor bevezethetjük. Azonban az FIA más megoldásokkal is próbálkozik, hogy javítson a jelenlegi rendszeren” – tette hozzá a GPDA igazgatója.

“Bízunk benne, hogy még idén bevezethetünk egy, a jelenleginél jobb rendszert. Azonban semmi nem történik egyik pillanatról a másikra, így biztos vagyok abban, hogy néhány versenynek el kell még telnie ahhoz, hogy bármiféle változás beálljon.”

A Williams német versenyzője, Nico Rosberg azok táborát gyarapítja, akik szerint az új rendszer még finomítást igényel.

“Egy kicsit ijesztő, mert az elején rengeteget kell nézned a műszerfalat, és közben elhaladsz a veszélyzóna mellett, amire szintén oda kell figyelned. Majd meglátjuk, ez miként néz ki a gyakorlatban. Azonban mielőbb változtatni kell, mert a jelenlegi rendszer igazságtalan, sokakat hátrányos helyzetbe hoz. Ez talán előrelépés lehet” – magyarázta Rosberg.

Hirdetés

Ahhoz, hogy bevezetésre kerülhessen az új rendszer, a csapatok egyhangú egyetértése kell, ám nem kizárt, hogy kisebb gárdák bojkottálhatják a rendszer bevezetését, mert ők azok, akik igazán hasznot húzhatnak egy esetleges kavarodásból.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!