A McLaren vezetése megerősítette, hogy emberi mulasztás miatt kellett már a futam második körében búcsúznia Jenson Buttonnak, akinek motorja egyszerűen túlmelegedett a Monte-Carlói Nagydíjon.
A világbajnoki címvédő számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mai verseny, hiszen már a rajt előtt tudta, hogy nem lesz egyszerű az első néhány kör, miután fent marad autóján az egyik takarólemez, ami miatt nem kapott elég hűtést a motor, miközben éppen a rajtrács felé igyekezett.
„Jenson számára borzalmas volt a ma délután, és abszolút önhibáján kívül” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.
„Emberi mulasztás történt, ugyanis fent maradt az autóján egy elem, ami eltakarta a baloldali oldalsó légbeömlőt, miközben a rajtrács felé igyekezett. Bár mindent megtettünk azért, hogy megoldjuk a helyzetet, az autó egyes elemei túlhevültek, így Jensonnak le kellett állítania a motort, miután egy kisebb tűz keletkezett.”
Button már a második körben kiállásra kényszerült, pedig ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor nagy valószínűséggel pontokat szerezhetett volna, hiszen versenytempónál elég levegő érkezett volna az autó belsejébe ahhoz, hogy normál hőfokra hűtse a komponenseket.
A biztonsági autót azonban már az első körben pályára küldték, így a lassú tempónál nem kapott elég hűtést a motor, ami túlmelegedett, így nem volt más választása, mint hogy leparkoljon a pálya szélére.
„Tudtam, hogy az egyik hűtőtakaró rajta maradt az autó baloldalán” – magyarázta a brit pilóta, aki idei első kiesésével elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban.
„Azt gondoltuk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és minden jó is lett volna, ha nem küldik pályára a biztonsági autót.”
„Az autóm gyorsan melegedni kezdett, és a motor is veszített erejéből, így lekapcsoltam, mert az utolsó dolog, amit szerettem volna, hogy olaj kerüljön a pályára az ideális íven, ami komoly galibát is okozhatott volna.”
Button azonban nem aggódik különösebben, és biztos abban, hogy csapata vissza fog vágni a hó végén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon.
„A mai egy egyedi eset volt” – folytatta. „Egy emberi mulasztás történt, egy hiba. Mindössze nyolc pont a lemaradásom az élen állóhoz képest az egyéni bajnokságban, és abszolút magabiztosan várjuk a Török Nagydíjat, ahol sokkal versenyképesebbek leszünk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)@jozef71: Te biztos nem vagy normális ...
@UNICUMM: Button ott van,ahol a tavalyi évet leszámitva volt.SEHOL SEM!!!!
Szerencsével nyert2-őt azt kész.Tényleg finom vezetési stilusa van,de az nem minden./Pl.Gilles
Villeneuve/nem vezetett finoman,de Ő sztár volt,Button,csak 1 iparos...
ÁMEN :)
@UNICUMM: Igen ez már tényleg csoda lenne,én ezért sem látok sok esélyt rá,de ennek ellenére bizakodó vagyok,hátha lesz egy nagy csoda. :)
@Nyaki77:
Az egyenlő lenne a csodával. De vannak még csodák!
Kár volt érte, egyedül a mclaren, aki feltudja venni a harcot a red bull ellen.
Osztom az előttem szóló véleményét. Az ilyen röhelyes hibák majd jónagy pofont fognak adni az évvégi pont elszámolásnál,amikor majd néhány pont dönt arról,hogy ki lesz a világbajnok...egyéniben is,konstruktőriben is. De most már ez van,nézzünk előre,reméljük a török nagydíj a lehető legjobban alakul majd. És Lewisnak az egyetlen esélye az lesz ezután hogy hiba nélkül teljesítsen a csapattal együtt,ha idén világbajnok akar lenni...mert ebbe már semmilyen hiba nem fér bele.
Elég amatőr hibát vétettek! De am sem termett volna sok babér Button számára ezen a versenyen. Csalódás volt ez a verseny az egész csapatnak!Meg nekem is:S