Eredményhirdetés: F1liga.hu 2010

Lezárult az F1liga.hu harmadik szezonja, ahol az utolsó pillanatig óriási küzdelem volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az utolsó futamon változott az első két helyezett sorrendje, és mindössze egy pont döntött kettejük között.


Lezárult az F1liga.hu harmadik szezonja, ahol az utolsó pillanatig óriási küzdelem volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az utolsó futamon változott az első két helyezett sorrendje, és mindössze egy pont döntött kettejük között.

Az idei évben közel 5.500 csapattal neveztek a játékosok, akik minden egyes verseny előtt változtathattak felállásukon, és szerezhettek pénzt illetve pontokat, függően attól, hogy sikerült-e a legjobb felállást összehozniuk az adott futamra.

A szezon nagyon izgalmas és mozgalmas volt. Már a szezonnyitó után nagy felháborodást váltott ki, hogy egyesek ideiglenes előnybe kerülhettek másokkal szemben az USF1 istálló visszalépését követően, ám mint később kiderült, nem az első versenyen múlott a siker.

Történtek támadások szervereink ellen – talán a nyeremények miatt, amik az elmúlt években nem voltak –, ám résen voltunk, majd sikerült befoltoznunk egy kiskapukat, ami egyesek számára lehetővé tette a „pénzcsinálást”, persze ők is megkapták büntetésüket.

Nos, ez volt a bevezető, és a rizsa, jöjjön tehát az eredményhirdetés:

F1liga.hu 2010 – Top3

1. cseszy	3 604 pont
2. Remete	3 603 pont
3. hippi	3 492 pont

Ők kapták tehát a GpShop.hu ajándékutalványait (40.000Ft, 30.000Ft, 20.000Ft), míg a különdíjasunk, aki egy 10.000Ft-os kupont kap, sorsolás útján került ki, és TothRacing lett.

Az idei évben másik különdíjunkat a Meglepkék.hu biztosította, ami nem más, mint egy F1-es élményautózás, amire 2011. májusában kerül majd sor a Hungaroringen.

A nyereményt azok között a menedzserek között sorsoltuk ki, akik a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtti péntek (2010. november 12.) éjfélig jelentkeztek a „Meglepkék.hu különdíj” ligába.

A nyertes neve: vingaal

Gratulálunk a nyerteseknek, jövőre minden kezdődik elölről!

(A nyerteseket 24 órán belül e-mailben értesítjük a nyeremény átvételének módjáról.)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!