Ericsson már érti a Sauber döntését

A Sauber istálló versenyzője, Marcus Ericsson elárulta, kezdetben aggódva fogadta csapata azon döntését, miszerint az jövőre is a Ferrari idei erőforrását használja majd.


A Sauber istálló versenyzője, Marcus Ericsson elárulta, kezdetben aggódva fogadta csapata azon döntését, miszerint az jövőre is a Ferrari idei erőforrását használja majd.

A svájci kiscsapatot irányító Monisha Kaltenborn elárulta, már hónapokkal ezelőtt meghozták az ezzel kapcsolatos döntést, mert úgy érzik, így jobban fel tudnak készülni a 2017-es F1-es idényre.

A Toro Rosso versenyzője, Carlos Sainz – aki a saját bőrén tapasztalja, milyen egy idejétmúlt motorral versenyezni az F1-ben – úgy fogalmazott, nagyon nehéz dolga lesz a Saubernek emiatt.

Marcus Ericsson elárulta, kezdetben ő is kételkedett a döntés helyességében, mostanra azonban megértette az okokat.

„Amikor először hallottam róla, megkérdőjeleztem a döntést, és azt gondoltam, ’biztos ez a megfelelő döntés?’. Hiszen látjuk a Toro Rossót, illetve azt, hogy mennyit veszítettek ezzel” – mondta a svéd.

„De aztán beszéltem a srácokkal a pályán és a gyárban, és értelmes indokokkal álltak elő, mivel jelentősen változnak a szabályok jövőre, mi pedig egy kiscsapat vagyunk. A csapat az autó fejlesztésére fókuszál, és az, hogy tudjuk, milyen motorunk lesz jövőre, sokat segít.”

„A kasztnink nem volt olyan idén, mint kellett volna, és ha úgy vágunk neki a télnek, hogy még azt sem tudjuk, milyen motorunk lesz, csak még többet árt. De ha tudjuk, milyen erőforrás dübörög hátul, még keményebben dolgozhatunk a kasztnin.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!