Ericsson: Még nincs szükségünk az új Ferrari-motorra - F1VILÁG.HU

Ericsson: Még nincs szükségünk az új Ferrari-motorra

HIRDETÉS

Csak a nyári szünetet követően használja majd a Ferrari továbbfejlesztett erőforrásait a Sauber Forma-1-es csapata.


Csak a nyári szünetet követően használja majd a Ferrari továbbfejlesztett erőforrásait a Sauber Forma-1-es csapata.

Mindezt Marcus Ericsson, a svájci kiscsapat versenyzője erősítette meg az F1Világ.hu-nak adott interjújában az ausztriai Spielbergben.

A Ferrari már a Kanadai Nagydíjat megelőzően felhasznált hármat az év közben rendelkezésére álló tíz motorfejlesztési zsetonból, partnercsapata, a Sauber azonban egyelőre még nem építette be autójába az új aggregátokat.

„Ennek leginkább a motorok felhasználására vonatkozó stratégiánkhoz van köze – a második motorunkat használjuk, nem akarunk még cserélni az év ezen korai szakaszában” – mondta ezzel kapcsolatban lapunknak Marcus Ericsson.

„Most egy ideig megtartjuk még ezt a második motort, aztán amikor elérkezünk az olyan motorigényesebb pályákra, mint a spái vagy a monzai, akkor beszereljük a továbbfejlesztett erőforrást.”

„Nincs komoly jelentősége ennek, mert eddig minden hétvégén tökéletesek voltak a motorjaink.”

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke nemrég cáfolta azokat a pletykákat, hogy a csapat döntésének anyagi okai vannak, sőt, elárulta azt is, a Ferrarinál valójában nagyon is szeretnék, hogy ők is használják a továbbfejlesztett V6-osokat.

„Ennek semmi köze az anyagiakhoz. Motorpartnerünktől elég komoly nyomás is érkezik azért, hogy használjuk. De a saját stratégiánkat is figyelembe kell vennünk. A második motorunkat használjuk, míg a Ferrari már a harmadikat, szóval nyilván más taktikán vannak” – mondta a szakember.

A Sauber egyébként várhatóan az augusztusi Belga Nagydíjon egy jelentős fejlesztési csomagot is pályára visz, Ericsson pedig abban bízik, ennek hála feljavul majd teljesítményük a szezon második felében.

Hirdetés

„Egy nagy fejlesztési csomagon dolgozik most a csapat, és remélhetőleg ettől majd feljavul a teljesítményünk. Ennél többet nem tudok mondani róla, de várom már, hiszen nagyszerű lenne jobb teljesítményt kihozni az autóból az évad második felében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!