Étteremlánc mentheti meg a Manort?

Lapértesülések szerint könnyen lehet, hogy mégis lesz új tulajdonosa a Manor Forma-1-es csapatának – a 2017-es szereplés azonban ettől függetlenül igencsak kérdéses.


Lapértesülések szerint könnyen lehet, hogy mégis lesz új tulajdonosa a Manor Forma-1-es csapatának – a 2017-es szereplés azonban ettől függetlenül igencsak kérdéses.

A brit kiscsapat ellen folytatott csődeljárást irányító FRP Advisory a múlt héten jelentette be, hogy befektetők hiányában csődbe megy a Manor, így biztosan nem lehet ott a 2017-es F1-es szezonban.

A Turun Sanomat című finn lap mindazonáltal úgy értesült, az indonéz KFC gyorsétterem-láncot üzemeltető Jangonya Ayam tulajdonosa, Ricardo Gelael továbbra is érdeklődik az istálló iránt.

„Bár az FRP Advisory bejelentette a gyár bezárását, ez még nem feltétlenül tántorítja el Ricardo Gelaelt a megvásárlástól. Sőt, most lehetősége lesz arra, hogy jóval alacsonyabb áron vegye meg a felszereléseket” – írja a lap.

Úgy tudni, Gelael korábban is érdeklődött a Manor iránt, ám az üzlet a csapat adósságai miatt nem jött össze.

A Jangonya Ayam számára egyébként nem ismeretlen terepaz autósport: a vállalat a Campos Racing csapatát is támogatta korábban, sőt, Ricardo Gelael fia, Sean Gelael az istálló egyik versenyzője volt tavaly.

A Manor a téli időszakban folytatta 2017-es autójának fejlesztésé – a szélcsatornás modellről pedig a csőt bejelentése után nem sokkal a csapat személyzete egy fotót is közzétett.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!