Hírek

Ez a trükk vitte sikerre a Mercedest Monacóban?

Érdekes trükkel kísérleteznek már az idény kezdete óta a Forma-1 csapatai, mely bizony a Mercedes múlt hétvégi, monacói sikeréhez is nagyban hozzájárulhatott.


Érdekes trükkel kísérleteznek már az idény kezdete óta a Forma-1 csapatai, mely bizony a Mercedes múlt hétvégi, monacói sikeréhez is nagyban hozzájárulhatott.

Egyes alakulatok már a téli teszteken felismerték, hogy a jobb- és bal hátsó kerekek felcserélésével adott körülmények között autóik jobban tudják kezelni a Pirelli abroncsait – ennek legfőbb oka, hogy az olasz gumigyártó az eddig alkalmazott kevlár helyett idén már acélmerevítést használ gumijaiban, így amennyiben azokat az ellentétes oldalakra szerelik fel, teljesen másképp viselkednek.

Úgy hírlik, néhány csapat már jó ideje próbál trükközni ezzel a lehetőséggel, Adam Cooper szakújságírónak nyilatkozva pedig a Mercedes szóvivője megerősítette, ők maguk is már Melbourne óta kísérleteznek a megoldással.

A cikkünkben közzétett fotón (fent) jól látszik, hogy a Mercedes mérnökei a versenyautó bal hátsó kerekén egyértelműen jelölték a forgásirányt, illetve azt, hogy az abroncsot valójában jobb oldalra kellene felszerelni (R22).

A gumik felcserélését egyébként nem tiltják a szabályok: ha egy csapat úgy találja, hogy azok így jobban működnek autóin, szabadon változtathat a forgásirányon.

Noha a Mercedesnek látszólag előnyére vált a trükk Monacóban – lévén, hogy Nico Rosberg nyerni tudott a szűk utcai pályán –, könnyen elképzelhető, hogy a következő, kanadai versenyhétvégén már nem lesz értelme ezzel játszadozni: a Pirelli ugyanis azt tervezi, Montrealban visszatér korábban használt kevlár merevítéséhez – bár több csapat is ellenzi az efféle változtatásokat.

Ha azonban ezeket a módosításokat valóban elvégzi a Pirelli, akkor jó esély van rá, hogy azon csapatok, melyek eddig sikerrel alkalmazták ezt a trükköt a szezon eleje óta, elveszítik előnyüket. Ebben az esetben ráadásul tovább folytatódhat a hadjárat a Mercedes csapata ellen, mely a Spanyol Nagydíjat követően a Pirelli felkérésére 1000 km-en át tesztelte idei autójával az új abroncsokat – a német istállónak ugyanis már van tapasztalata arra vonatkozóan, hogy a kevlár merevítésű abroncsok miképp is viselkednek autóin.

Emellett pletykálnak arról is, a Mercedes Barcelonában nemcsak az abroncsokat tesztelte, hanem egy új váltót is kipróbált átdolgozott felfüggesztés-geometriával, mellyel a csapat megpróbálta megoldani addigi gumiproblémáit. A Mercedes szóvivője mindazonáltal cáfolta ezt és kijelentette, kizárólag a gumikról szólt a háromnapos gyakorlás.

Szólj hozzá!