Ezen a héten már kiderülhet, milyenek az új gumik

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítójánál, a Pirellinél azt mondják, ezen a héten már tisztább képet kapunk arról, a 2017-es abroncsok miképp viselkednek majd az előttünk álló idény során.


A Forma-1 kizárólagos gumiszállítójánál, a Pirellinél azt mondják, ezen a héten már tisztább képet kapunk arról, a 2017-es abroncsok miképp viselkednek majd az előttünk álló idény során.

Az olasz gumigyártó úgy alkotta meg idei abroncsait, hogy azok sokkal kevésbé degradálódjanak, mint az elmúlt években – mindezt annak érdekében, hogy a versenyzők a versenyek során végig padlóig nyomhassák a gázpedált, és ne a gumispórolással kelljen foglalatoskodniuk.

A versenyzők már a múlt heti, első előszezoni teszt után is elégedetten nyilatkoztak az új gumikról, voltak azonban olyanok, akik szerint az abroncsok túl konstansul viselkedtek
A Pirellinél azonban még óvatosan fogalmaznak – legfőképp azért, mert az évad során esetenként jóval magasabb hőmérsékleti viszonyok közepette kell helytállniuk az új gumiknak.

Ráadásul a hírek szerint ezen a héten, a második teszten akár további 3 másodperccel is javulhatnak a köridők.

„Ha valóban 2-3 másodperccel javulnak a köridők, akkor újra kell értékelnünk a degradációra vonatkozó adatainkat” – mondta Mario Isola, a Pirelli versenyigazgatója.

„Hallottam véleményeket, miszerint túl következetesek a gumik, és az első teszt alapján kapott számokat tekintve ez igaz. De várjuk még meg ezt a hetet, hogy meglássuk, hogy alakul. Ha 2 másodperccel javulnak a köridők, a degradáció mértéke is változik.”

A Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery hozzátette: „Nem hisszük úgy, hogy már láttuk azt, amit majd Melbourne-ben fogunk látni. Várjuk meg a melbourne-i szombat estét.”

„Sőt, várjuk meg, míg 20 fok lesz Barcelonában, és 2-3 másodperccel javulnak a köridők. 3 másodperc mindent megváltoztat. Az autók drámaian változhatnak az évad során is.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!