Ezért nem büntették meg Hamiltont a Német Nagydíjon

2019 German Grand Prix, Sunday - LAT Images Safety Car Mercedes Lewis Hamilton
Fotó: Mercedes
Lewis Hamiltont még a futam során kezdték vizsgálni, amiért „túl lassan haladt a biztonsági autó mögött” Charles Leclerc balesetét követően – az esetért egy rendszeranomália volt felelős.

Hamiltont a versenyt követően megbüntethették volna, amennyiben a versenybírák úgy találják, hogy valóban indokolatlanul lassan haladt a biztonsági autó mögött – azonban kiderült, a brit csak betartotta a szabályokat. 

A Mercedes versenyzője a biztonsági autós periódus alatt, az utolsó kanyarban keveredett incidensbe, amikor nekiütközött a falnak, és letört az első szárnya. Hamilton ezt követően rögtön a bokszba ment. 

A jelenlegi szabályok értelmében az F1-es mezőnynek egy delta időt kell tartania egészen addig, amíg a safety car második alkalommal át nem szeli az első biztonsági autós vonalat. 

Ez azt jelenti, hogy azok a versenyzők, akik már kétszer áthaladtak a biztonsági autós vonalon, normál tempóval mehetnek a safety car mögött, míg azoknak, akik csak egyszer mentek át rajta – ahogyan Hamilton is tette – továbbra is tartaniuk kell a delta időt. 

Hamilton így a delta időnek megfelelő kört teljesített, ahogy a szabályok előírják, viszont mivel a többiek már áthaladtak a biztonsági autós vonalon, ők már sokkal gyorsabbak voltak. 

A rendszer ezt a különbséget érzékelte, és jelezte az FIA-nak. Michael Masi versenyigazgató elmondta, egy anomália okozta a problémát, így természetesen nem volt értelme tovább vizsgálni az esetet. 

„Az első két körben figyelni kell a delta időt. A félreértés abból adódott, hogy mindenki a harmadik körén volt már, de Lewis csak a másodikon, szóval neki tartania kellett ezt az időt. Azóta beszéltem néhány versenyigazgatóval, és ez egy olyan szituáció, amit korábban nem láttunk” – mondta. 

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!