Ezért nem várja Verstappen igazán a Red Bull autóbemutatóját - F1VILÁG.HU

Ezért nem várja Verstappen igazán a Red Bull autóbemutatóját

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Jövő héten mutatja be 2018-as versenyautóját a Red Bull Forma-1-es csapata, Max Verstappen azonban egyáltalán nem várja olyan lelkesen a prezentációt, mint az elmúlt években – mégpedig a csúnya Halo miatt.

A fejvédő keret az előttünk álló idényben már kötelezően használandó lesz a Forma-1-ben. A ’glória’ bevezetése megosztja a mezőny tagjait: vannak, akik támogatják, és vannak, akik ellenzik.

Verstappen kétségkívül utóbbiak közé tartozik.

A holland versenyző elárulta, bár nagyon kíváncsi arra, mennyire lesz versenyképes idei versenyautója, a Halo miatt egyáltalán nem várja olyan lelkesen a bemutatót.

„A ’Halo’ – az nagyon csúnya lesz” – mondta a Red Bull versenyzője. „Egyáltalán nem várom!”

„Összességében remélem, hogy az autó nagyszerűen fog kinézni, és remélhetőleg gyors lesz. Bízom benne, hogy remek előrelépést teszünk, és már rögtön az év elején ütőképes autónk lesz, és nem a felzárkózással kell majd foglalkoznunk, ahogy tavaly.”

„Ez a legfontosabb számunkra.”

A ’Halo’ bevezetése miatt a versenyautók minimumsúlyán is növeltek idén – ami így már 734 kg. Emiatt pedig a nehezebb versenyzők hátrányba kerülhetnek, hiszen autóikkal nehezebben tudnak ezen súlyhatár közelébe kerülni.

Verstappen azt mondja, nem fogja magát őrült diétába hajszolni.

Hirdetés

„Mivel a ’Halo’ elég nehéz – több lesz mint 6 kg –, ez nem túl előnyös számomra. De nem fogok ehhez alkalmazkodni a tréningemmel, máskülönben nem érezném jól magam versenyek közben. Mivel magasabb vagyok, és egy kicsit nehezebb, mint a legtöbb versenyző, ez kétségtelenül nem előnyös számomra.”

Verstappen hozzátette, a Red Bull csapata optimistán várja az új szezont.

„A hangulat jó. Mindenki elégedett és motivált az új idén előtt – hiszen erős formában zártuk a tavalyi szezont. Nyilván jó a pihenő, jó feltölteni az akkumulátorokat, de egy ponton azért az ember már várja, hogy újra pályán legyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!