F1-es Ferrarival körözött Kobayashi - F1VILÁG.HU

F1-es Ferrarival körözött Kobayashi

HIRDETÉS

A Ferrari Forma-1-es versenyautóját tesztelhette Kamui Kobayashi hétfőn, Fioranóban – a japán tehetség a maranellói alakulat 2010-es modelljét próbálhatta ki.


A Ferrari Forma-1-es versenyautóját tesztelhette Kamui Kobayashi hétfőn, Fioranóban – a japán tehetség a maranellói alakulat 2010-es modelljét próbálhatta ki.

A Toyota és a Sauber korábbi versenyzője idén az Endurance Világbajnokság mezőnyében bizonyít a Ferrari színeiben, és miután július 21-én Moszkvában egy promóciós rendezvényen vesz majd részt a patinás olasz istálló korábbi Forma-1-es autójával, a minap kipróbálhatta az F10-es modellt.

„Az első érzésem az volt, hogy nagyon boldog vagyok” – mondta a japán tehetség a hétfői lehetőségről.

„Ez ellen az autó ellen versenyeztem, és tudtam, mennyire gyors volt, szóval fontos volt, hogy gyűjtsek némi tapasztalatot. Tavaly, Brazíliában vezettem utoljára Forma-1-es autót, most pedig a WEC-ben versenyzem egy 458 GT modellel, a két autó pedig teljesen más.”

„De nem volt nehéz visszaszokni, hiszen a múltban mindenféle autót vezettem már, szóval hozzászoktam a váltáshoz.”

„Nagyszerű lesz majd Moszkvában ismét Forma-1-es autót vezetni, számomra ráadásul dupla debütálás lesz ez, hiszen először kapok lehetőséget arra, hogy egy rendezvényen vezessem a Ferrari F1-es versenyautóját, és most látogatok majd el először Moszkvába.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!