Farmerek tiltakoznak az indiai verseny ellen

Indiai farmerek azzal fenyegetőznek, hogy felvonulással és ülősztrájkkal megzavarják az ország első forma-1-es versenyét, miután nem kaptak megfelelő kompenzációt azért, amiért a kormány a pálya építése érdekében igényt tartott földjeikre.


Indiai farmerek azzal fenyegetőznek, hogy felvonulással és ülősztrájkkal megzavarják az ország első forma-1-es versenyét, miután nem kaptak megfelelő kompenzációt azért, amiért a kormány a pálya építése érdekében igényt tartott földjeikre.

Az új, Buddh International Circuit névre keresztelt versenypálya Új-Delhi közelében épült meg, a gazdák pedig azt állítják, földjeik elvesztése miatt megélhetésük is veszélybe került.

„Nem a verseny ellen tiltakozunk, hanem mert úgy érezzük, egy rossz üzlettel elbántak velünk” – fogalmazott a farmerek vezetője, Virender Dhada az AFP hírügynökségnek nyilatkozva.

„Felvonulásokkal és ülősztrájkkal fogunk tiltakozni a helyszínen, október 23-án, közvetlenül a pálya mellett, hogy hangot adjunk véleményünknek. Csak azt követeljük, ami megjár nekünk. A hatóságok részéről süket fülekre találtunk. Ha hajlandóak tárgyalni velünk, akkor hajlandóak vagyunk elállni terveinktől.”

A versenyt szervező JP Sports egyik vezetője egész egyszerűen nevetségesnek titulálta a gazdák követelését.

„Ez az egész egy óriási vicc” – idézte a szakembert a Bangkok Post.

„Az embereknek nem kellene komolyan venniük ezeket a fenyegetéseket. Rengeteg kihasználható lehetőséget rejt ez a verseny a vállalat és az ország számára. Azt gondolják, hagyni fogjuk, hogy ezt az egészet egy csapat farmer meghiúsítsa?”

„Eddig közel 400 millió dollárt költöttünk a futamra, és még el is fogunk néhány milliót, ha szükséges lesz növelni a helyszíni biztonságot. Mindent megteszünk azért, hogy egy csodálatos eseményt rendezzünk meg.”

A versenyt egyébként október 30-án tartják majd Indiában.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!