Fauzy lehet a Lotus tartalékpilótája - F1VILÁG.HU

Fauzy lehet a Lotus tartalékpilótája

HIRDETÉS

A jövő évben bemutatkozó új Lotus F1 technikai igazgatója, Mike Gascoyne elhintette, hogy a maláj nemzetiségű Fairuz Fauzy lesz a csapat teszt-, és tartalékversenyzője 2010-ben.

A jövő évben bemutatkozó új Lotus F1 technikai igazgatója, Mike Gascoyne elhintette, hogy a maláj nemzetiségű Fairuz Fauzy lesz a csapat teszt-, és tartalékversenyzője 2010-ben.

Mindez egyáltalán nem meglepő, ugyanis a csapat a maláj kormány támogatását élvezi, így egy hazai pilótát már csak hivatalból is le kell igazolni, még ha nem is az egyik versenyzői ülésbe.

“Fairuz minden bizonnyal a csapatot fogja erősíteni a következő szezonban, vélhetően a tartalék- vagy a tesztpilótai pozícióban” – árulta el Gascoyne a maláj Star c. napilapnak.

“Megvan a kellő tehetsége, azonban nem szeretnénk, ha összetörné és megégetné magát a versenyen a tapasztalatlansága miatt, éppen ezért versenyzői ülésre nem számíthat.”

A 27 éves maláj pilóta a második helyen végzett az idei évben a WSR-ben, korábban a hatodik helyre repítette a maláj csapatot az A1GP-ben, ám az elmúlt két évben még csak pontot sem tudott szerezni a GP2-ben. Fauzy két évvel ezelőtt néhány f1-es teszten is részt vett, még a Force India elődje, a Spyker színeiben.

A Lotus vezetése korábban elmondta, hogy két tapasztalt versenyzőt szeretne igazolni a jövő évre, és a döntést még novemberben meghozza. A hírek szerint a Toyotától távozó Jarno Trulli, és az újonc Kamui Kobayashi a két legesélyesebb jelölt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!